Körforgás címmel új darabot mutat be szombat este a Győri Balett

Kultúra, 2020.09.18

Körforgás címmel új, kétrészes darabot mutat be szeptember 18-án Győrben, majd október 10-én a Nemzeti Táncszínházban a Győri Balett - közölte a társulat pénteken az MTI-vel.

A társulatot július 1-je óta Velkei László, a Győri Balett korábbi művészeti vezetője igazgatja. Az új igazgató a művészeti vezetői poszttal a Wiener Staatsballett szólistáját és koreográfusát, Lukács Andrást bízta meg. A Körforgás az első olyan darab, amelyet az új vezetőkkel működő Győri Balett bemutat.

A darab első részében Lukács András pályatársának, az albán származású Eno Pecinek, a Wiener Staatsballett szólistájának Összetartozás című darabja látható, a második részben pedig Lukács András új alkotása, az Elválás.

Eno Peci darabjában az egyedüllét különböző formáit mutatja meg, míg Lukács András a test és lélek múlandóságának felismerését helyezi a középpontba.

A tájékoztatás szerint az új művészeti vezetés a társulatot szeretné még hangsúlyosabban bevonni a világ táncéletének vérkeringésébe, amelynek érdekében továbbra is külföldi vendégkoreográfusok meghívását tervezi. Ennek keretében elsőként Eno Pecivel dolgoztak együtt.

Az előadás szóló szerepeiben Guti Gerdát, Herkovics Eszter Adriát, Gyurmánczi Diánát, Jekli Zoltánt és Engelbrecht Patrikot lehet látni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!