Kortárs alkotók művei a veszprémi Pannon Várszínházban

Kultúra, 2023.05.23

Kortárs alkotók műveit mutatják be a veszprémi Pannon Várszínházban a következő évadban, a művek a város, illetve a régió történelmének egy-egy szeletét dolgozzák fel - közölte keddi, veszprémi sajtótájékoztatóján a teátrum igazgatója.

Vándorfi László elmondta, hogy az évad első előadása Egressy Zoltán Cholnoky-kód című darabja lesz, Horváth Csaba rendezésében. A mű a három veszprémi kötődésű Cholnoky testvér, Jenő, a földrajztudós, valamint az író Viktor és László kapcsolatát mutatja be. A fiktív elemek mellett valós életrajzi mozzanatokat is felvonultat az előadás.

A második bemutató Fabacsovics Lili Királynék városa című alkotása lesz. Az előadásban elhangzó dalokat Z. Kovács Gábor írta, Süle Zsolt zenészként és színészként is részt vesz a darabban, melyet Vándorfi László rendez. A következő bemutató John Fowles angol szerző 1963-ban született, A lepkegyűjtő című regénye alapján, Horgas Ádám adaptációja lesz, Lenchés Márton rendezésében. Ezt követően Red show című zenés komédiát láthatják az érdeklődők, amely az ötvenes évekről szól: a történet szerint Rákosi Mátyás születésnapjának tiszteletére több ízben is átadják az inotai erőművet. A szövegkönyvet Fabacsovics Lili és a darab rendezője, Vándorfi László írta. Peter Quilter Bestseller című művét magyarországi bemutatóként láthatják a nézők Szelle Dávid rendezésében. A három író történetét bemutató előadás azt boncolgatja, hogy mi a titka a jó bestsellernek. Omega slágerekre írt, Égi Vándor címmel rockelőadást is színpadra állít a társulat, a produkció a tékozló fiú történetét dolgozza fel. A darab rendezője Vándorfi László, a koreográfus Vári Bertalan.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!