Különleges építészeti maradványok kerültek elő a Budavári Palotában

Kultúra, 2019.12.11

A többi között Anjou-kori töredékeket, a barokk palota homlokzatának részleteit és a Hauszmann-kori padló burkolatának lenyomatait találták meg a szakemberek a Budavári Palota déli összekötő épületszárnyában lévő egykoron díszes, reprezentatív teremben és környezetében - közölte a Várkapitányság Nonprofit Zrt szerdán az MTI-vel.

Különleges építészeti maradványok kerültek elő a Budavári Palotában A közlemény szerint falkutatással folytatódott a déli összekötő szárny és az abban található Szent István-terem felújításának előkészítése a budai Várban.

A műemlékvédelmi szakemberek 2019 áprilisában kezdték el a terület falkutatását, amely során különleges maradványok kerültek elő a Budavári Palota több korábbi építési periódusából, így például a barokk királyi palota több homlokzatrészlete, számos középkori kőfaragvány, olyan Hauszmann-kori stukkópárkány részletek, amelyek a Szent István-terem előtti folyosót díszítették. A terem alatt lévő előcsarnok falai pedig olyan Hauszmann-kori oszlopokat rejtettek, melyeket feltehetően az 1950-es évek végén falaztak be.

A kutatás másik fontos eredménye, hogy a második emeleten, a déli barokk ablakból átalakított Hauszmann-kori átjáróban megmaradt a gipszstukkó egy része, valamint a cementmozaik padlóburkolat lenyomata. Ezek a feltárt építészeti részletek nemcsak a palota építéstörténetét árnyalják, hanem önmagukban is építészettörténeti értékűek - írják.

Az összegzés szerint a Hauszmann Alajos tervei alapján készült Szent István-terem a múlt századforduló magyar iparművészetének gyöngyszeme volt. Kialakításában a legnagyobb hazai mesterek vettek részt, például Zsolnay Vilmos vagy a korszak egyik legismertebb bútorgyárosa Thék Endre. Uralkodó stíluseleme - a román stílus - eltért a palota alapvetően barokk és neobarokk belső tereitől.

A Szent István-terem falait Árpád-házi királyokat és szenteket ábrázoló Zsolnay-pirogránitképek díszítették. A helyiség kandallóját tűzálló, mázas kerámiával burkolták, amelyre Strobl Alajos Szent Istvánról készült mellszobra került. A 220 centiméter széles és 465 centiméter magas kandallót a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúrában több mint egy év alatt reprodukálták eredeti méretében, színében és anyagában.

A terem enteriőrje az 1900-as párizsi világkiállításon hatalmas sikert aratott, nagydíjat nyert. A pazar kialakítású helyiség azonban a II. világháborúban teljesen megsemmisült, most a szakemberek az eredeti tervek és a megtalált részletek alapján állítják helyre, hogy belső tere visszakaphassa régi pompáját.

A közlemény szerint a Szent István-terem várhatóan 2021. augusztus 20-tól bővíti majd a Budavári Palota élménykínálatát, és lehetőséget teremt arra, hogy a látogatók hosszabb időt töltsenek el az épületegyüttesben.
(MTI)

Galériánk

Különleges építészeti maradványok kerültek elő a Budavári Palotában Különleges építészeti maradványok kerültek elő a Budavári Palotában
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!