Különleges Ibsen-adaptációt mutat be a kolozsvári magyar színház

Kultúra, 2019.03.12

Henrik Ibsen Nóra című drámájának különleges adaptációját mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház: a kolozsvári előadás főhőse kómából ébred.

Az előadásról tartott keddi sajtótájékoztatón Nagy Botond rendező elmondta, hogy Nóra kómából való ébredése a nézőket azon gondolkodtatja el, hogy kinek mit jelent a saját rémálmaihoz való kötődése és mit jelent a rémálmoktól való szabadulás.

Az előadás dramaturgja, Kali Ágnes elmondta: azt a világot próbálták megteremteni, ami a kómában lévő embert az ébredés előtt körülveszi. "Szándékunkban állt megjeleníteni, hogy egy nő milyen fázisokon megy végig, míg ki tud lépni egy olyan kapcsolatból, ami nem jó neki" - fogalmazott a dramaturg.

Amint Rancz András látványtervező elmondta: az ébredés előtti rémálmok világát vetítéssel érték el úgy, hogy az egyik vetítővászon szerepét betöltő hálót a nézőtér és a színpad közé feszítették ki.

A produkcióban szereplő színészek arról beszéltek, milyen kihívás számukra Nagy Botond rendezővel és az általa szervezett, fiatalokból álló csapattal együtt dolgozni. Szerintük a rendező és csapata egy teljesen új színházi világot hoz, aminek megfelelni a tapasztalt színészeknek is nagy feladat.

Visky András, a színház művészeti vezetője Thomas Ostermeier kortárs német rendezőt idézve jelentette ki: Henrik Ibsen korszakába léptünk, ő közel másfél évszázada ugyanis a legkorszerűbben fogalmazta meg azt a válsághelyzetet, amelybe a nyugati kultúra jutott, azt a kort, amelyikben "egyetlen vallásos hely maradt: a pénz temploma".

Az előadásban Nóra szerepét Ötvös Kinga játssza, színpadképét, jelmezeit Carmencita Brojboiu, digitális grafikáját Szederjesi Szidónia, zene és hangtervét Kónya-Ütő Bence készítette. A stúdióelőadás bemutatóját szombaton tartják.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!