Kultutcák - 31 helyszínen 70 program vasárnap Sopronban

Kultúra, 2019.09.23

Kultutcák címmel rendeznek fesztivált vasárnap Sopronban a város védőszentje, Szent Mihály ünnepén: harmincegy belvárosi helyszínen mintegy hetven programmal várják a közönséget - közölte a szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője a rendezvényt bemutató hétfői sajtótájékoztatón.

Pataki András kiemelte, hogy a programsorozathoz öt iskola, kilenc vállalkozás, 12 közintézmény, 14 művész és 18 egyesület, alapítvány csatlakozott. A program célja, hogy megmutassák, Sopronnak mennyire gazdag az épített öröksége.

Az elmúlt két évben hasonló tematika alapján tartották meg az elsősorban kapualjakban megrendezett Kultkapuk és a tereket megtöltő Kultterek fesztivált.

Mint Pataki András elmondta, idén azért a belvárosi utcákra esett a helyszínválasztás, mert a Modern városok program keretében teljesen elkészültek az utcák burkolatai. Hozzátette, hogy a távlati tervek között szerepel a Kultpincék, a Kultudvarok és a Kultpadlások megrendezése is.

Szekeres Kriszta közművelődési munkatárs elmondta, hogy vasárnap délután elsősorban a Szent György utcában, a Templom utcában, a Kolostor utcában, az Új utcában és a rájuk vezető közökben várják a látogatókat. Hangsúlyozta, hogy két programon kívül mindenhol soproniak mutatkoznak be.

A fesztivál délután menetzenével indul: a városi fúvószenekar tagjai masíroznak végig a belvárosi utcákon. A Liszt teraszon Poptarisznya címmel retro zenéket játszik majd dj Jokó a páneurópai piknik harmincadik évfordulójára emlékezve. A Széchenyi István Gimnáziumnál azt lehet megnézni, hogy hogyan tanítottak a Széchenyiek korában, a Bünker közben pedig könyvekről szóló labirintusjátékon vehetnek részt az érdeklődők.

A Fabricius-háznál macskanyelvet lehet készíteni, Ács Tamás színművész pedig egyfajta vers-sommelierként lesz jelen, akit bárki megkérhet egy általa választott vers elszavalására.

Az Evangélikus templom előtti tér utcazenei helyszín lesz, ahol óránként más-más előadó lép fel, köztük Kónyai Flórián és Migovics Zoltán, a Soproni Petőfi Színház Valahol Európában című darabjának gyermekszereplői és a Kórus Spontánusz.

Az Orsolya téren Só time elnevezéssel a tér egykori sópiaci funkcióját fogják megeleveníteni, a Fegyvertár utcában pedig a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület első és második világháborús fegyvereket mutat be.

A program 18 órától utcabállal zárul a Liszt Ferenc utcában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!