Leonardo Sziklás madonnájának eredeti vázlatait mutatja be a londoni Nemzeti Galéria

Kultúra, 2019.08.15

Leonardo da Vinci Sziklás madonna című festményét állítja új kiállítása középpontjába a londoni Nemzeti Galéria. A tárlat látogatói megismerhetik az alkotás festékrétege alatt megbújó vázlatokat, amelyeket a mű tudományos vizsgálatakor fedeztek fel.

Leonardo közismerten hosszú idő alatt fejezte be képeit. A Sziklás madonnán két periódusban is dolgozott, 1491 és 1499 között, majd 1506 és 1508 között. Egy korábbi, 2005-ben elvégzett vizsgálat kiderítette, hogy eredetileg más pózban akarta megfesteni a madonnát, de további változtatásokra nem derült fény.

A legújabb technológiának köszönhetően - makroröntgen fluoreszcenciás térképek, valamit infravörös és hiperspektrális képalkotás segítségével - sikerült újabb vázlatot is felfedezni a festékréteg alatt - adta hírül a The Art Newspaper honlapja.

Leonardo első kompozíciójában a gyermek Jézus és az angyal magasabban helyezkedett el, az angyal lefelé tekintett a kis Jézusra. Nem világos, hogy a művész miért szakított ezzel az ötlettel, de a közelmúltban felfedezett újabb vázlaton már máshogy képzelte el a jelenetet. Például megváltoztatta a gyermek Jézus fejtartását, hogy profilból látszódjon, és az angyal göndör fürtjeinek egy része is eltűnt.

A novemberben megnyíló kiállításra a Sziklás madonnát a Galéria alsó szintjére költöztetik. Mint Caroline Campbell, a galéria gyűjteményi igazgatója elmondta, a festmény alatt megbúvó vázlatok feltárása műtermekben, laboratóriumokban és könyvtárakban, zárt ajtók mögött folyt, most tehát lehetővé akarják tenni, hogy a közönség mindazt felfedezhesse, amit a kutatók találtak.

A Nemzeti Galéria szakemberei szerint a Sziklás madonnát teljes egészében Leonardo festette, de akadnak olyanok, akik úgy vélik, a tájkép egyes részein segédei is dolgoztak.

A galéria megerősítette, hogy a Sziklás madonnát nem adják kölcsön a párizsi Louvre készülő nagyszabású Leonardo-kiállítására. A téma egy 1483 és 1486 között készült másik változata a Louvre tulajdonában van, az szerepel majd az október végén megnyíló párizsi tárlaton.

A londoni Nemzeti Galéria Leonardo: Experience a Masterpiece című kiállítása november 9-én nyílik és 2020. január 12-ig tekinthető meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!