Lovas Ildikó lesz a 70. Magyarkanizsai Írótábor díszvendége

Kultúra, 2022.09.07

Lovas Ildikó József Attila-díjas író, szerkesztő lesz a csütörtökön kezdődő 70. Magyarkanizsai Írótábor díszvendége - közölték a szervezők szerdán.

A hivatalos program szerint - a hagyományokhoz híven - Koncz István költő és Dobó Tihamér festő közös szobránál koszorúzással kezdődik a tábor, amelyet Verebes Ernő, a szervezőbizottság elnöke nyit meg.

Ezt követően megnyitják Mezei Erzsébet kiállítását, majd Fehér Ferencre, Fehér Kálmánra és Cs. Simon Istvánra emlékeznek a résztvevők. A nap zárásaként a Zentai Magyar Kamaraszínház előadását, Yasmina Reza Művészet című darabját tekinthetik meg a résztvevők.

Másnap rendhagyó irodalomórát tartanak a környék általános iskoláiban. Ezzel párhuzamosan megtartják az Iránytű és tájszabászat - Fáklyával egy éghető világban elnevezésű irodalmi tanácskozást, míg délután az írótábor hetven évére emlékezik egy beszélgetés keretében Várady Tibor, Jódal Rózsa, Tari István és Balogh István. Ezt követően hallgathatnak meg egy beszélgetést a résztvevők az írótábor díszvendégével, Lovas Ildikóval. Este pedig a Hármashatár-trió koncertezik a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely próbatermében.

A zárónapon, szombaton Őrzők a strázsán - Egy kiadó, egy író címmel új kiadványaikat mutatják be a vajdasági könyvkiadók. A rendezvény pedig az írótábor vándorkulcsának az átadásával zárul.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!