Ma kezdődik a MagdaFeszt Debrecenben

Kultúra, 2019.10.01

Női sorsokat, női alkotókat mutatnak be a Szabó Magda előtt tisztelgő 3. MagdaFeszt zenei, képző-, tánc- és filmművészeti programjai keddtől szombatig az írónő szülővárosában, Debrecenben.

A fesztivál nyitóprogramjaiként az Orlai Produkció Párterápia című vígjátékát, továbbá a Manna és a Független Színművészetért Alapítvány közös előadását, a Call Girlt mutatják be, Mészáros Piroska főszereplésével - tájékoztatták az MTI-t a szervező Csokonai Színház.

A Libri Csoport szerzői - Péterfy-Novák Éva, Szentesi Éva, Hidas Judit és Szécsi Noémi - arra a kérdésre keresik majd a választ kerekasztal-beszélgetésükön, hogy jelent-e hátrányt, megkülönböztetést a könyvpiaci megmérettetésben, ha valaki nő.

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Mészáros Tibor rendezésében mutatja be egy tiltott kapcsolat szenvedélyét, meghitt pillanatait a Karmester szeretője című monodrámában, a FÜGE Produkció és a Titkos Társulat pedig a Csáó - Stefanovics Angéla körberajzolja magát című produkcióval vesz részt a MagdaFeszten.

Tantermi színházi nevelési előadással jelentkezik az Y Csoport, majd A női filmrendezők éjszakáján Enyedi Ildikó, Szilágyi Zsófia és Mészáros Márta filmjeinek vetítésével és beszélgetéssel folytatódik a fesztivál.

A KL Színház előadásában mutatják be az Alaine - Ideje a meghalásnak című darabot; a Ladányi Andrea koreografálta produkció Polcz Alaine szövegeit használva a táncművészet és a bábos műfaj határán mozog. Tompos Kátya Holdjárat című második szólóalbumával lép fel a Csokonai Színház nagyszínpadán.

Paizs Dóra tréner, coach Alkotás, flow-élmények, örömforrás az életben címmel tart interaktív foglalkozást, majd a MagdaFeszt egyik kiemelt programjaként viszik színre a Csokonai Színház művészei Federico García Lorca Yerma című drámáját.

A Szabó Magda Emlékház ad otthont Mészáros Ibolya Ókút című monodrámájának, a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban a Családi okok miatt című kiállításban Don Tamás kurátor tart tárlatvezetést, Erdei Nóra pedig tematikus sétán kalauzolja az érdeklődőket a Szabó Magda-életmű debreceni emlékhelyeit bemutatva.

A MagdaFeszt részletes programja a http://csokonaiszinhaz.hu/magdafeszt honlapon érhető el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!