Magyar kortárs festők közös kiállítása nyílt Ankarában

Kultúra, 2018.11.14

Nézőpontok címmel nyílt közös kiállítása szerda este három magyar festőművésznek Ankarában, a Cagdas (Kortárs) Művészeti Központban.

A három alkotó, Kondor Attila, Mátyási Péter és Kecskés András között az egyik összekötő kapocs az, hogy mindannyian Budapest XI. kerületéből, Újbudáról érkeztek. A tárlat Újbuda önkormányzata, valamint az ankarai magyar nagykövetség főszervezésével valósult meg.

Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője Ankarában az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: a magyar-török kulturális kapcsolatok kiválóak, amit ez a kiállítás még élőbbé tesz, a két ország képzőművészei együtt értelmezhetik a világot, kifejezhetik a tudásukat és a belső lelki meggyőződésüket a műalkotásaikban. Rámutatott: a török nép barátként, sőt rokonként tekint a magyar népre, ezt a közös nevezőt pedig érdemes tovább építeni.

Kiss Gábor, Magyarország ankarai nagykövete megnyitójában hangsúlyozta: törökországi tevékenysége során mindig igyekezett feltárni a török-magyar történelmi együttélés ma is élő emlékeit, de legalább ennyire fontos küldetésének tartja, hogy napjaink magyar művészetét is népszerűsítse Törökországban, és segítse a két nép művészeinek találkozását.

Kecskés András és Mátyási Péter az MTI-nek elmondta: először járnak Törökországban, és a mostani az első kiállításuk a kis-ázsiai országban. Kecskés András, aki festőművészként főként a táj és a tér ábrázolásával foglalkozik, közölte: képei kiválasztásánál igyekezett olyan metszetet adni a saját munkásságáról, amelyet reprezentálja őt, de igyekezett "jó egységet teremteni", illeszkedni két alkotótársa világához is. Mátyási Péter emlékeztetett: a tárlat címe Nézőpontok, amely kifejezi, hogy az embernek a 21. században milyen elképzelései lehetnek a művészetről, a festészetről, ennek keretében az ő munkái lightboxokkal, pasztellrajzokkal egészültek ki, további műfaji sokszínűséget adva a kortárs kiállításnak.

A kiállítás Ankarában két hétig látható, utána, november 30-ától Isztambulban kap helyet, Újbuda "testvérvárosának", Bahcelievler kerületnek a polgármesteri hivatalában lesz majd megtekinthető.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!