Magyar operatörténeti kuriózum hangfelvételére készül az Opera

Kultúra, 2019.10.10

Egy korábban soha nem rögzített opera, az Erzsébet Erkel Ferenc által írt II. felvonásából hangversenyszerű előadáson készít lemezfelvételt a Magyar Állami Operaház október 19-én az Erkel Színházban.

A Kolonits Klára és László Boldizsár főszereplésével, Kocsár Balázs vezényletével hallható produkciót Windhager Ákos és Kiss Eszter Veronika képekkel és zenetörténeti adalékokkal tarkított bevezetője előzi meg - közölte a dalszínház csütörtökön az MTI-vel.

Az Opera kiemelten fontosnak tartja első főzeneigazgatója, Erkel Ferenc életművének ápolását, ezért évről évre lemezre veszi darabjait. A sorozat idén egy szinte teljesen ismeretlen gyöngyszemmel, az Erzsébet második felvonásával bővül.

A mű Ferenc József és Erzsébet királyné 1857-es magyarországi látogatásának tiszteletére készült, főhősnője a királyné névrokona, a magyar történelemből és a német operairodalomból (Wagner Tannhäuser) is jól ismert Árpád-házi Szent Erzsébet.

Az opera komponálásakor Erkelt még nem fiai, hanem a korban fuvolavirtuózként és zeneszerzőként egyaránt ismert Doppler Károly és Doppler Ferenc segítették, ők írták az Erzsébet első és harmadik felvonását, a műhelymunkában készült Erzsébet középső felvonása azonban a legvalódibb Erkel-zene.

Az alkotást az Opera együttesei és szólistái, Kolonits Klára, László Boldizsár, Haja Zsolt, Balga Gabriella, Káldi Kiss András és Cser Krisztián adják elő, a koncertszerű előadást Varga Bence állítja színpadra.

A szűk egyórás felvonást beavatóelőadás előzi meg, amelyen Ókovács Szilveszter főigazgató mellett Windhager Ákos összehasonlító irodalomtörténész és kultúrakutató, valamint Kiss Eszter Veronika zenetörténész, zenekritikus mesél a mű hátteréről.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!