Magyarország, az élő hagyományok hazája címmel tett közzé videót a kormány

Kultúra, 2020.02.08

A kormány Facebook-oldalán jelent meg szombaton az a videó, amelynek címe Magyarország, az élő hagyományok hazája. A videóban megszólal Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, Pál István "Szalonna" Liszt Ferenc-díjas népzenész és Csík János Kossuth-díjas zenész.

Nyitrai Zsolt úgy vezette fel a képsorokat, hogy a népzene, a népi kultúra, a néptánc, valamint a hagyományokon alapuló mesterségek továbbélése, a kézművesség azért fontos, mert "így tudtunk megmaradni magyarnak", és ez a záloga a hosszú távú megmaradásnak is.

Fekete Péter arról beszélt, a Csoóri Programnak és a Páva programsorozatnak köszönhetően sokkal erősebb a mai fiatalok hajlama például a néptáncra vagy a táncházba járásra. Úgy fogalmazott, ez nagy boldogság számára, mivel a szakemberek hosszú évtizedes munkája most beérni látszik.

Pál István "Szalonna" azt mondta, amikor nem volt támogatása ennek a kultúrának, akkor is összekapaszkodtak és együtt folytatták. Most, amikor támogatás is párosul a "szív-lélek" mellé, látni, hogy pillanatok alatt alakulnak új csoportok.

Hozzátette, azok a szakmákat, amelyek lassan feledésbe merülnek, mint a cipész, ruhafestő vagy népi hangszerkészítő, újra elkezdték a fiatalok tanulni. "Ez az, amitől a mi identitásunk a legerősebb, hogy van valamink, ami nincs másnak, és ez a népművészetünk, ez a kultúránk, ez a hagyományunk" - mondta.

Csík János kijelentette, minden generációnak szüksége van arra, hogy büszke lehessen erre. Hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja a hagyományokat. A zenész arról is beszélt, hogy a hagyományőrzés, illetve a népművészettel foglalkozás szerencsére a támogatott kategóriába tartozik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!