Magyarországi és erdélyi művészek a 4. Bukaresti Magyar Jazznapokon

Kultúra, 2022.09.23

Magyarországi és erdélyi művészek munkáját ismerheti meg a közönség a 4. Bukaresti Magyar Jazznapokon.

A szervező Liszt Intézet bukaresti központja emlékeztetett, hogy bukaresti fesztiváljellegű rendezvényeik 2019-ben gazdagodtak a jazznapokkal, amely az idén szeptember 28. és 30. között lesz. A háromnapos fesztivál célja bemutatni a közönségnek a már befutott, illetve pályakezdő magyar jazzmuzsikusokat, megemlékezni a műfaj egykori világklasszis magyar képviselőiről, illetve lehetőséget nyújtani erdélyi magyar jazzmuzsikusok bemutatkozására is.

A seregszemle az idén három helyszínen zajlik, az intézet székhelye mellett lesznek programok a a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetemen, valamint Bukarest legrégibb jazzklubjának számító a Green Hours-ban.

A szervezők a zeneművészeti egyetemre jazzműhelyre várják az érdeklődőket. Ezt Gyárfás István jazzgitáros és Gyárfás Attila dobos, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszékének dobtanára tartja. A workshopon a két muzsikus megosztja tapasztalatait, ötleteket, tanácsokat ad az improvizációs zene, a jazz kapcsán, kitér különböző stílusokra, és bevezet az együttmuzsikálás titkaiba. Ugyanott egy rendhagyó felállású együttes lép a színpadra, a Gyárfás-Bota Quartet.

A második nap a Perspectives Project koncertjén, a trió vezetője, a marosvásárhelyi születésű Bende Zsolt gitárosnak a szerzeményei hangzanak el Arnie Somogyi bőgős és Tálas Áron dobos közreműködésével. A zárónapon az idén is lesz ethnojazz: a Nigun együttes (Párniczky András - gitár, Bede Péter - szaxofon, tárogató, Ajtai Péter - bőgő, Baló István - dob) a Liszt Intézetben ad koncertet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!