Magyarországi támogatással újult meg a kárpátaljai Tiszabökény műemlék görög-katolikus fatemploma

Kultúra, 2018.11.25

Megújult a kárpátaljai Tiszabökény 18. századból származó görög-katolikus fatemploma a Rómer Flóris Terv támogatásával és a Teleki László Alapítvány közreműködésével.

A Kárpát-medence magyar műemlékeinek felújítása céljából 2015-ben létrehozott Rómer Flóris Terv honlapja szerint a felekezetileg színes Tiszabökény görög-katolikus templomát hosszú hányatott sors után sikerült restaurálni.

Az eredetileg már az 1750-es évek elején is álló nádfedeles templom helyén 1770-1775 között épült a ma is álló fatemplom. Ezt a szovjet időkben elvették a görög-katolikus egyháztól, majd 1982-től 1990-ig az ortodoxok, a Szovjetunió megszűnése után pedig mintegy másfél évtizedig az ortodox és a görög-katolikus hívek közösen használták. A templom 2005-ben került vissza véglegesen a görög-katolikus hitközség tulajdonába.

A templom teljes körű helyreállítása 2016 és 2018 között történt a Rómer Flóris Terv támogatásával és a Teleki László Alapítvány lebonyolításában. A felújítási munkálatokat Káldi Gyula budapesti építész tervei alapján és felügyelete mellett Stark István viski vállalkozó és munkatársai végezték, míg az épület farestaurátora Szabó József volt.

A nem túl nagy méretű, de igen értékes templom felújítása bonyolult feladat volt, mert az épület az évtizedek alatt lepusztult, falszerkezete a korhadás és gombásodás miatt sok helyen a megsemmisülés határára jutott. A károsodást döntően a 19. századi szakszerűtlen beavatkozások okozták, de a legtöbb kárt mégis az 1982-es tatarozás tette benne, amikor az épület tölgygerenda falazatát cementhabarccsal vastagon bevakolták, ami teljesen megakadályozta, hogy a több árvizet is átvészelt templom tölgyfa gerendái kiszáradjanak.

A megmentett görög-katolikus templomot december 1-jén szentelik fel ünnepélyesen a Nagyszőlőshöz közeli községben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!