Már látogathatók a fertődi Esterházy-kastély parkjai

Kultúra, 2020.05.22

Már látogathatók a fertődi Esterházy-kastély parkjai, ahol három nyelven vezetett tematikus parktúrákat is tartanak - tájékoztatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője pénteken az MTI-t.

Egresitsné Firtl Katalin elmondta, hogy a parktúrákon időben és tematikában is több változatot tartanak, ezeken fel lehet fedezni a barokk-rokokó korszakot, annak történelmi-, építészeti-, zene- és képzőművészeti-vonatkozásaival, az Esterházy-kastély- és családtörténettel együtt.

A látogatók számára megelevenedik Esterházy "Fényes" Miklós kora, az Eszterházához kötődő Haydn-életmű és számos botanikai különlegesség. A parktúrák útvonala végig a szabadban vezet, de a járványügyi szabályokat kötelező betartania mindenkinek.

A minden nap reggel kilenc órától óránként induló parkvezetéseket előre meghirdetett időpontokban a magyaron kívül német és angol nyelveken is elindítják. Ezekre csoportokat és egyéni látogatókat is várnak. Az utolsó túra délután négy órakor indul. A Cziráky Margit-rózsakert 10 és 18 óra között látogatható.

Az egyéni és csoportos túrák útvonala érinti a díszudvart, a franciaparkot, a Lés-erdőt és a Bagatelle-t, emellett a rózsakertet, az angolparkot, a hársfasort is.

A rózsakertben több mint nyolcezer tő rózsa virágzik mintegy hatszáz fajtából. A kertben idén angol és német termesztők által nemesített rózsákat is ültettek, emellett az Eszterháza-központ a kastélyparkok útjaival, sétaútjaival együtt a rózsakerti sétányokat is megújította.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!