Már zajlik a Virtuózok V4+ idei évadának forgatása

Kultúra, 2022.07.21

Már forgatják a Virtuózok V4+ komolyzenei tehetségkutató műsor idei évadát, amely november 25. és december 17. között lesz látható a Duna Televízióban, valamint további négy ország tévécsatornáin.

Már zajlik a Virtuózok V4+ idei évadának forgatása A 2014-ben indult zenei tehetségkutató 2020-ban vált nemzetközivé Virtuózok V4+ néven, így a verseny indulói már harmadik éve mutathatják be tudásukat a visegrádi négyek országaiban (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) és egy csatlakozó országban, amely idén Szlovénia lett - mondta el a Virtuózok V4+ csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Peller Mariann, a műsor alapító-producere.

Mint hangsúlyozta, a Virtuózok missziója, hogy a komolyzenét közelebb hozza a nagyközönséghez fiatal tehetségek felkarolásával.

Ezt a törekvést emelik magasabb szintre világsztárok közreműködésével, akik közül a legfontosabb Plácido Domingo operaénekes, karmester csatlakozása volt - tette hozzá.

Idén először nem kizárólag a klasszikus zene csillagai, hanem a nemzetközi zeneipar egyéb nagynevű szereplői, promóterei is helyet kapnak a zsűriben: mások mellett Stjepan Hauser horvát csellóművész, Pablo Sainz Villegas spanyol gitárművész, Harvey Goldsmith nemzetközi koncertpromóter, a Live Aid alapítója, Steven Mercurio amerikai karmester és zeneszerző, valamint a döntőben Plácido Domingo.

Stjepan Hauser elmondta, hogy alapítványa a Virtuózokkal együttműködésben részt vesz majd az ifjú zenei tehetségek felkutatásában.

Az évad lezárásaként idén különkiadással is jelentkezik a Virtuózok december 19-én élőben a Magyar Állami Operaházból, ahol neves művészdinasztiák ifjabbik tagjai, mások mellett Plácidó Domingo Jr. és Matteo Bocelli ülnek majd a zsűriben.

Plácidó Domingo Jr. a sajtótájékoztatón felidézte, hogy ő szerezte a műsor főcímzenéjét, és tavaly mentorként vett részt a tehetségkutatóban. Matteo Bocelli énekes, Andrea Bocelli fia, pedig megjegyezte, hogy mivel még ő maga is tanulmányait végzi, átérzi a fiatalok helyzetét és az ifjú tehetségek felkarolásának fontosságát.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Már zajlik a Virtuózok V4+ idei évadának forgatása Már zajlik a Virtuózok V4+ idei évadának forgatása Már zajlik a Virtuózok V4+ idei évadának forgatása Már zajlik a Virtuózok V4+ idei évadának forgatása Már zajlik a Virtuózok V4+ idei évadának forgatása Már zajlik a Virtuózok V4+ idei évadának forgatása Már zajlik a Virtuózok V4+ idei évadának forgatása Már zajlik a Virtuózok V4+ idei évadának forgatása
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!