Margaret Atwood és Salman Rushdie a Booker-díj döntősei között

Kultúra, 2019.09.04

Margaret Atwood és Salman Rushdie is szerepel a Booker-díjra jelölt hat szerző között - jelentették be kedden a londoni British Libraryben megrendezett sajtóértekezleten.

Korábban már mindkét író elnyerte a rangos brit irodalmi díjat.

Margaret Atwood A szolgálólány meséje című regényének jövő héten megjelenő folytatásával, a The Testaments című regénnyel került a Booker-díj rövid listájára. A The Testaments története 15 évvel az eredeti regény vége után kezdődik - ismertette a BBC News.

A 79 éves kanadai Atwood korábbi regényei közül ötöt jelöltek Booker-díjra, köztük 33 évvel ezelőtt A szolgálólány meséjét is. A vak bérgyilkos 2000-ben el is nyerte a rangos elismerést.

The Testaments című regényt szeptember 10-én éjféltől lehet megvásárolni. Aznap Atwood a londoni Nemzeti Színházban beszél majd a könyvről, az eseményt a világ számos mozijában is meg lehet majd nézni, magyar filmszínház nem szerepel egyelőre az írónő honlapján olvasható listán.

Salman Rushdie idén a Quichotte című könyvével szerepel a díjesélyesek között. Az éjfél gyermekei című regénye 1981-ben elnyerte a Booker-díjat, a díj alapításának 40. évfordulóján, 2008-ban pedig az addigi Booker-díjasok legjobbjának választották.

Augusztusban megjelent új regényét Miguel de Cervantes klasszikusa ihlette: a történet főszereplője egy idősödő utazó ügynök, aki Amerikát járja, hogy bizonyítsa, méltó egy tévésztár kezére.

A Booker-díj rövid listáján az egyetlen amerikai szerző az Illinoisból származó, Edinburgh-ban élő Lucy Ellmann, aki egy mondatban írta meg ezeroldalas Ducks, Newburyport című regényét. A mű narrátora egy ohiói háziasszony, aki múltjára, családjára és hazájára emlékezik, miközben a cseresznyés piték tetejét rácsozza. A zsűri egyik tagja, Joanna MacGregor "műfaji meghatározó regényként", "a veszteség és bánat himnuszaként" méltatta.

A további három díjjelölt között van a nigériai származású, Amerikában élő Chigozie Obioma regénye, az An Orchestra of Minorities , a Londonban született, angol-nigériai Bernardine Evaristo nyolcadik regényével, a Girl, Woman, Otherrel, valamint Elif Shafak brit-török író 10 Minutes 38 Seconds in This Strange World című regényével.

Az 50 ezer fonttal (18,2 millió forinttal) járó Booker-díj nyertesének nevét október 14-én jelentik be.

Tavaly a belfasti származású Anna Burns nyerte el a Booker-díjat Milkman regényével, amely a felnőtté válással foglalkozik.

Az 1968-ban alapított, először 1969-ben odaítélt Booker-díjat, a legrangosabb brit irodalmi elismerést a Booker élelmiszeripari és nagykereskedelmi vállalat támogatásával hozták létre. A díjat 2002-től a Man Group befektetési tanácsadó és alapkezelő csoport támogatta. A főszponzor helyét 2019 júniusától a kaliforniai székhelyű Crankstart jótékonysági alapítvány vette át. Az idei az utolsó év, amikor a Man Group a szokásos 1,6 millió fonttal (591 millió forint) finanszírozza a Man Booker-díjat és a Nemzetközi Man Booker-díjat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!