Maurer Dóra tanítványai is bemutatkoznak a londoni közönségnek

Kultúra, 2021.06.30

Megnyílt a Maurer Dóra tanítványai című tárlat a londoni magyar nagykövetségen; a tárlatot további nyilvános kiállítások is követik augusztus 1-től a londoni David Kovats galériában, majd szeptemberben a HOXTON 253-ben - tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Kulturális Diplomáciáért Felelős Helyettes Államtitkársága szerdán az MTI-t.

Az összegzés felidézi, hogy a magyar képzőművészek közül egyedülálló módon nyílhatott Maurer Dórának önálló tárlata a világ egyik leghíresebb művészeti intézményében, a Tate Modernben 2019 nyara és 2021 januárja között. Az akkori kiállítást nemcsak a szakmai közeg, hanem az olyan médiumok is figyelemmel kísérték, mint a Guardian vagy az Evening Standard.

Maurer Dóra tanítványainak jelenlegi kiállítása több szempontból is megalapozott folytatása a Tate Modernbelinek. A művésznő személyes jóváhagyásával rendezett gyűjtemény egyben reprezentálja Maurer Dóra közismerten demokratikus pedagógiai módszerét, melynek részeként diákjait partnerként bátorítja a kísérletezésre és az új utak keresésére, a világ vezető képzőművészeti trendjeinek naprakész követésére - tartalmazza a közlemény.

Ez a szemlélet tükröződik a kiállítás anyagán is. Bár a kiállított alkotók mind Maurer Dóránál képezték magukat az elmúlt bő fél évszázadban, különböző stílusokat képviselnek, különféle megközelítési módokkal, eltérő technikákkal dolgoznak - a festészettől a fotográfián át a videóművészetig. A kiállítás képei között találhatók metszett fatábla, lentikuláris nyomat mellett sablontázs technikával készült műtárgyak is. Ezáltal a tárlat nemcsak Maurer Dóra pedagógiai munkásságának szellemét, hanem a magyar kortárs művészet sokszínűségét is bemutatja a londoni nagyközönségnek - írták.

"Izgalmas megtapasztalni, ahogy egy kiemelkedő magyar képzőművész tájékozottságával, világlátottságával nemcsak művészek generációjának sorát képes felemelni, hanem meg is teremti a kapcsolatot a magyar és nemzetközi művészet között. A mostani kiállítás méltó folytatása Maurer Dóra nagyszerű, a Külgazdasági és Külügyminisztérium által szponzorált Tate Modernes tárlatának, egyben jelentősen hozzájárul a londoni magyar kulturális intézet évek óta egyre erősebb törekvéséhez, hogy a nemzetközi műtárgypiacon is helytálló, kortárs magyar művészekkel ismertesse meg a londoni szakértőket" - idézi a közlemény Schőberl Mártont, a KKM kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkárát.

Maurer Dóra művészi munkássága jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország és Közép-Európa kiemelkedő kortárs művészeti értékek és teljesítmények forrásaként váljon értelmezhetővé a világ számára. Oktatói munkája pedig ahhoz, hogy ezután is legyen olyan, aki erre időnként emlékezteti is a világot. "A londoni Tate Modern múzeumban nemrégiben rendezett Maurer Dóra-kiállítás az előbbiben, a most nyíló nagyszerű tárlat pedig az utóbbiban, a kortárs magyar művészet iránti figyelem fenntartásában és kiszélesítésében játszhat fontos szerepet" - emelte ki a Maurer Dóra tanítványai című kiállítás jelentőségét Ledényi Attila, az Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár alapító-igazgatója.

Maurer Dóra generációja (többek között Bak Imre, Lakner László, Keserü Ilona vagy Lovas Ilona) már megszerezte a művészetének járó nemzetközi elismertséget és hírnevet, munkáik nemzetközi aukciókon is rekordokat döntenek. A londoni kiállítássorozat is egyfajta szimbóluma annak, hogy most eljött az őket követő, művészetileg szintén értékes, de még kevésbé elismert generáció ideje, hogy a magyar kortárs művészetet nemzetközileg is képviseljék a mestereikhez hasonlóan magas színvonalon.

A kiállítást a Londoni Magyar Kulturális Központ és az EDGE Communications szervezte a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával. A tárlaton Chilf Mária, Cserny Márton, Csörgő Attila, Jovánovics Tamás, Nagy Barbara, Szegedy-Maszák Zoltán, Wolsky András, Zalavári András munkái láthatók.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!