Meghirdette 2022/2023-as évadát a Szent István Filharmonikusok zenekar

Kultúra, 2022.09.29

A Szent István Filharmonikusok szimfonikus zenekar négy sorozattal várja a közönséget a 2022-23-as évadban.

A Müpában a Stephanus hangversenysorozat a zeneirodalom mesterművein, valamint izgalmas ritkaságain keresztül szólítja meg a közönséget. A bérlet programjain eddig több mint 65 000 néző tekintette meg a klasszikus zenei előadásokat. A koncerteket hazai és nemzetközileg is elismert karmesterek dirigálják - az idei évadban Antal Mátyás, Rajna Martin, Makovecz Pál, Vashegyi György vezényel - közölte a zenekar az MTI-vel csütörtökön.

Október 2-án lesz a magyarországi bemutatója Gustav Mahler A panaszos dal című műve háromtételes eredeti változatának - írták.

A zenekar a Gaudeamus-bérlet keretében 1958 óta évente 4 alkalommal ad koncertet a Zeneakadémián, előadásuk a középiskolás diákokat szólítja meg. 2013 óta körülbelül 16 ezer fő látogatta a hangversenyeket.

A közlemény szerint a sorozat szerkesztésekor fontos szempont, hogy a hangversenyek témái érintsék a középiskolai tanulmányok anyagát, kapcsolódjanak az irodalom, történelem, művészettörténet érettségi témaköreihez. Idén többek között Lajtha László 1950-ben írt miséjét, valamint Dubrovay László négy Petőfi dalciklusát mutatják be.

A Téli bérlet előadásainak a Pesti Vigadó Díszterme ad otthont. A tavaszig tartó, négyalkalmas sorozat decemberben ünnepváró előadásokkal várja a közönségét.

Beszámoltak arról is, hogy a Felfedezőúton sorozatban legutóbb a Magyar Dráma Napja kapcsán kortárs balettet, filmvetítést, kortárs operarészletet is felvonultató 50 perces összművészeti előadást tekinthettek meg a XV. és a XVI. kerületi iskolák diákjai térítésmentesen.

A közlemény szerint a gyermekes családokat megszólító Pastorale hangversenysorozat tavasszal négy hétvégén szombaton és vasárnap invitálja közös kulturális időtöltésre az érdeklődőket. A sorozatban rendszerint egy operát, valamint egy tájegység népzenéjét, néptáncait mutatják be. Ezek mellett rendszeresen épül előadás egy zenekari hangszer köré, vagy kiemelt zeneszerző, évforduló tematikájára. A sorozatot a Pesti Vigadó Dísztermében láthatja a közönség.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!