Meghirdették a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt

Kultúra, 2019.01.16

Az operett nemzetközi népszerűsítése és új tehetségek felfedezése a célja a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenynek, amelynek középdöntőjét és döntőjét Lehár szülővárosában, Komáromban május 4-én és 5-én, az azt követő gálaestet a Budapesti Operettszínházban rendezik május 6-án.

A selejtezők többek között Prágában, Pozsonyban, Moszkvában, Kolozsváron és Budapesten, az Operettszínházban zajlanak - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

A háromfordulós megmérettetésre az érdeklődők három kategóriában; primadonna szóló, bonviván szóló és szubrett-buffó párosként jelentkezhetnek. A fődíj 3000 euró (964 ezer forint), amely a legkiemelkedőbb teljesítményért ítélhető oda, kategóriáktól függetlenül. A meghirdetett kategóriák első és második helyezettjét 1000 és 500 euróval díjazzák.

Az énekversenyre március 20-ig lehet jelentkezni, az [email protected] címen. A magyarországi első fordulóra várhatóan április első felében kerül sor, a középdöntőt és a döntőt Komáromban, május 4-5-én rendezik. Itt már a versenyzőket a teljes nemzetközi zsűri meghallgatja és döntenek a végső eredményekről és a díjak kiadásáról.

A zsűri tagja lesz Dagmar Livorová, a Szlovák Zeneművészeti Egyetem opera-operett ének szakos tanára, Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója és Kszénia Zsarko karmester, a moszkvai Női Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője. A zsűri elnöke Kiss-B. Atilla operaénekes, a Budapesti Operettszínház február 1-től regnáló főigazgatója lesz.

A döntőt és versenyt záró nagyszabású gálaműsor rendezője Bori Tamás, karmestere Pfeiffer Gyula lesz, aki február 1-től lesz a Budapesti Operettszínház zeneigazgatója.

Lehár szülővárosában a versenyt legutóbb 2016-ban rendezték meg, akkor hat ország 90 résztvevője közül ötvenen jutottak tovább. A győztesek között volt Bordás Barbara, Lévai Enikő, Fedor Oszipov és Kardffy Aisha is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!