Megkezdődik a kecskeméti színház felújítási munkálatainak tervezése

Kultúra, 2020.11.10

Közbeszerzési eljáráson a kaposvári Arker Stúdió Építészeti és Kereskedelmi Kft. nyerte el a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház komplex felújításával kapcsolatos tervek és tanulmányok elkészítésének lehetőségét - tájékoztatta a kecskeméti önkormányzat az MTI-t kedden.

A közlemény szerint a kormány határozata alapján Kecskemét önkormányzata a beruházás előkészítési alapból mintegy 239 millió forint támogatásban részesült. Az összeget - amelyet az önkormányzat közel 60 millió forinttal egészít ki - a színházépület és a Ruszt József Stúdiószínház tervezett fejlesztésének előkészítésére, az engedélyes és kiviteli tervek, valamint a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére fordítják. A feladatok előreláthatólag 15 hónapot vesznek igénybe.

Mint írják, a legfontosabb cél a műemlék színházépület és a Ruszt József Stúdiószínház bővítése, külső és belső rekonstrukciója. A teljeskörű színháztechnikai megújulás nem jár együtt funkcióváltással vagy -bővítéssel. A komplex felújítás funkcionálisan és technológiai szempontból egyaránt korszerű, gazdaságosan üzemeltethető létesítménnyé teszi az épületeket - részletezik.

A tervezett munkák között egyebek mellett homlokzatfelújítás; a nyílászárók részleges cseréje; teljes gépészeti rekonstrukció; a színházterem, az épületvillamossági szerkezetek, a színháztechnika, az audiovizuális rendszerek, a vizuális és hangrendszer korszerűsítése; a közösségi terek és a nézőtér bútorozása, az új öltözőblokkok, irodák, műhelyek mellett próbaterem kialakítása; akadálymentesítés; valamint épületfelügyeleti rendszer kiépítése szerepel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!