Megnyílt a V4-es országok kortárs filmszemléje Prágában

Kultúra, 2018.10.11

Megnyílt csütörtökön a négy visegrádi ország kortárs filmjeinek szemléje Prágában. Az általában nagy érdeklődéssel kísért, már 20 éves rendezvényt a prágai Magyar Intézet szervezte, a filmeket az intézet nagytermében fogják vetíteni.

A vasárnapig tartó szemlén az érdeklődők megismerkedhetnek a legújabb magyar, cseh, szlovák és lengyel játékfilmekkel, valamint rövidfilmekkel.

A prágai Lengyel Intézettel, Szlovák Intézettel és a cseh fővárosban működő Filmakadémiával együttműködve többek között vetítik magyar Bogdán Árpád, Gárdos Éva és Mészáros Márta, a lengyel Pawel Pawlikowski és Agnieska Smoczynska, a szlovák Juraj Nvota és Michal Duris, illetve a cseh Jan Svankmajer, Beata Parkanová és Ondrej Trojan új filmjeit.

A legutóbbi évek magyar filmtermése közül egyebek között a Genezis, a Viszkis és a Karlovy Vary-i idei nemzetközi filmfesztiválon díjat nyert Virágvölgy is szerepel.

Nagy érdeklődés előzi meg Martin Sulík cseh, szlovák, osztrák koprodukcióban készült Tolmács (Tlumocník) című alkotását is, amelyben az utóbbi időben súlyos betegségen átesett Jirí Menzel játssza a főszerepet.

Minden filmet eredeti változatban, hangzással, cseh feliratozással vagy cseh szinkrontolmácsolással vetítenek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!