Menczer: a V4-ek ma a legerősebb szövetség az Európai Unióban

Kultúra, 2021.06.30

A visegrádi csoport (V4) ma a legerősebb szövetség az Európai Unióban, nemcsak politikailag, hanem egyre inkább gazdaságilag is - jelentette ki Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Kiemelte: a visegrádi csoport ma elsősorban a józan észt, az összefogást és erőt, valamint a járványhelyzet utáni újraindulást jelenti Európában. A józan ész leginkább a migráció kezelésében mutatkozott meg, amikor a V4-ek elmondták: nem akarnak kevert társadalmakat és felhívták a figyelmet a migráció jelentette terror- és egészségügyi veszélyekre. "Mi egy olyan Európát akarunk, amelyben az együttműködés a kölcsönös tiszteletre, az erős nemzetállamokra épül" - fogalmazott az államtitkár annak a Klauzál utcai tűzfalfestménynek az átadásán beszélt, amely a Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia alkotta V4-ek megalakulásának harmincadik évfordulójára készült.

A járványhelyzet utáni újraindítást segíti, hogy Magyarország folytatta Európában az egyik legsikeresebb védekezést, amelyben együttműködött a V4-ekkel is. Ezt tette lehetővé, hogy az ország korábban kezdhesse az élet és a gazdaság újraindítását - mutatott rá Menczer Tamás.

Ez a visegrádi csoport lengyel elnökségének utolsó napja, csütörtökön pedig már a magyar elnökség kezdődik - mondta el a falfestmény ünnepélyes avatásán Lengyelország magyarországi nagykövete, Jerzy Snopek, hozzátéve: Lengyelország sikeres, de nehéz elnökségen van túl, Magyarország pedig remélhetőleg már kedvezőbb járványügyi helyzetben tudja vezetni a V4-eket.

A diplomata szerint a V4-ek együttműködésének alapja a kohézió és a szinergia, az integráció és a szuverenitás. Nem szabad, hogy a csoport országait csak az érdekek kössék össze, hanem szükség van a közös értékek megőrzésére is - figyelmeztetett a nagykövet, hozzáfűzve: a V4-ek célja továbbra sem egy "visegrádi szuperállam", hanem egyenlő és szuverén államok szövetsége.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár közölte, hogy a járványhelyzet szülte kulturális innovációkat a magyar elnökség alatt a V4-ek közös konferencián tekintik át a Magyar Nemzeti Múzeumban, majd a konferencia eredményeiből kiállítás is nyílik Strasbourgban.

Joanna Urbanska, a budapesti Lengyel Kulturális Intézet igazgatója elmondta, hogy a Magda Miszczak által tervezett falfestményt a lengyel elnökség záróaktusaként és a visegrádi csoport megalakulásának évfordulójára emlékezve Varsóban, Pozsonyban, Prágában és Budapesten is felavatják. A Klauzál utca 32. szám alatt látható, budapesti alkotás a Neopaint Works munkája.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!