Michael Haneke A fehér szalag című művét mutatja be a Katona József Színház

Kultúra, 2019.10.11

Michael Haneke osztrák filmrendező A fehér szalag című művének színpadi változatát mutatja be a Katona József Színház Ascher Tamás rendezésében a nagyszínpadon szombaton.

A Michael Haneke által német gyerekmeseként aposztrofált bűnügyi történet 1913 közepén játszódik egy északnémet főúri birtokon. A cselekmény több szálon fut. A rejtélyes esetek mozaikjait a falu jószándékú tanítója próbálja összeilleszteni egyre fokozódó gyanúja alapján.

"Haneke résnyire nyitja az ajtót. Sohasem mutatja meg az egész képet, csak részleteit, vagy ami még pokolibb, zárt ajtók mögül halljuk a kiszűrődő zajokat. Egyszerre misztikusan hátborzongató és kényelmetlenül ismerős" - olvasható az előadás MTI-hez eljuttatott ismertetőjében.

Mint írják, a nézőre van bízva, mennyit bír el a mások vagy épp saját bűneivel való szembesülésből.

Idézik Michael Hanekét is, aki szerint minden terrorizmus forrása valamilyen idealizált eszme. "Teljesen mindegy, milyen eszméről van szó, a hangsúly az abszolutizáláson van".

A Furcsa játék, A zongoratanárnő és a Szerelem című filmet is jegyző Michael Hanekének A fehér szalag című fekete-fehér alkotása 2009-ben a cannes-i filmfesztiválon elnyerte az Arany Pálmát és a FIPRESCI-díjat is, valamint Golden Globe-díjjal és három Európai Filmdíjjal is jutalmazták.

Az Oscar-díjas osztrák filmrendező művét Szeredás András fordította, és Enyedi Éva alkalmazta színpadra.

A produkcióban Bezerédi Zoltán, Friedenthal Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Fullajtár Andrea, Bata Éva, Mészáros Blanka, Rajkai Zoltán, Veszelovszki Janka, Takátsy Péter, Dankó István és Vizi Dávid is játszik. A jelmezeket Szakács Györgyi, a díszletet Khell Zsolt tervezte.

Az előadás megtekintése 16 éven felülieknek ajánlott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!