Mozart öt hegedűversenyét adja elő egy esten David Grimal és az Anima Musicae Kamarazenekar

Kultúra, 2020.02.18

Óriási emberi vállalkozásnak nevezte Mozart öt hegedűversenyének egymás utáni megszólaltatását G. Horváth László, az Anima Musicae Kamarazenekar művészeti vezetője az M1 aktuális csatorna keddi adásában. A művek David Grimal hegedűművész és az Anima Musicae Kamarazenekar pénteki koncertjén hallhatók a Zeneakadémián.

Az est szólistája David Grimal hegedűművész, és az ő kérése volt, hogy Wolfgang Amadeus Mozart öt hegedűversenyét egy hangversenyen szeretné elővezetni. Óriási teljesítmény ez egy hegedűművésztől, mivel Mozart hegedűversenyei folyamatos koncentrációt igényelnek. Minden pillanatban ott kell lenni, pici kiengedési lehetőség sincs, minden egyes hangra oda kell figyelni - hangsúlyozta a művészeti vezető, kiemelve: általában egy hegedűversenyt szoktak eljátszani egy hangversenyen.

Az öt hegedűverseny ugyanabban az évben keletkezett, felépítésben és struktúrában is nagyon hasonlóak, például mindegyik háromtételes, gyors, lassú, majd gyors tétel követi egymást. Az apparátus tekintetében is nagy a hasonlóság, a vonószenekar mellett két oboa és két kürt van jelen, kivétel a 3. (G-dúr) hegedűverseny második tétele, amelyben az oboákat fuvolával váltja a mester. Mindegyik művet más érzelmi színvilág, változatosság jellemez, érdekes egymás után meghallgatni - tette hozzá a művészeti vezető.

Az esten Wolfgang Amadeus Mozart 1.(B-dúr), 2.(D-dúr) hegedűverseny, 3.(G-dúr) hegedűverseny, 4.(D-dúr) és 5.(A-dúr) hegedűversenye hangzik el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!