Mozgásba zárva - Ősbemutató a Kolozsvári Magyar Operában

Kultúra, 2021.06.16

Ősbemutatót tart csütörtökön a Kolozsvári Magyar Opera: a Mozgásba zárva című táncjátékot, amelyet a koronavírus-járvány ihletett, a balettkar viszi színre - közölte az intézmény.

Az előadás zeneszerzője Calin Ionce, rendező-koreográfusa és ötletgazdája Livia Tulbure Guna. A rendező-koreográfus elmondta, hogy a produkció a társulat táncosai által tavaly májusában, a világjárvány miatt elrendelt vesztegzár kellős közepén készített videó folytatása. Azon a felvételen a fizikai elszigeteltséget mutatták meg, ami több volt, mint koncepció, hiszen a tényleges helyzet kényszerítette a táncosokat arra, hogy testi kifejezőképességüket a valóságosnak csupán töredékére korlátozzák. Hozzátette: kezdetben nem tervezett művészi végterméket készíteni belőle, később született meg a színpadi mű megvalósításának ötlete. A táncprodukciónak nincs cselekménye, de van egy története, amely a félelemről, a frusztrációról, az erőszakról és a szeretetről szól. A produkció alcíme (Szavakon túl, a Tánc) arra a nyelvezetre utal, amelynek révén a balettkar művészei elmondják, hogy kik ők és mit éreznek, hiszen a tánc az ő elsőrendű kifejező nyelvük - mutatott rá Livia Tulbure Guna. A premier csütörtök este lesz a Kolozsvári Magyar Operában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!