Múzeumok Éjszakája - Ismét látogatható a megújult Nagyvázsonyi Postamúzeum

Kultúra, 2021.06.26

Felújítása után ismét megnyílt a Nagyvázsonyi Postamúzeum, a Múzeumok Éjszakájának napjától, szombattól két új kiállítással várja a látogatókat - tudatta a Magyar Posta Zrt. kommunikációs osztálya közleményben.

Az első postatörténeti kiállítás több mint fél évszázada nyílt meg Nagyvázsonyban a Kinizsi-vár mellett, egy 1925-ben épült parasztházban. A Graz és Buda közti postaút mentén fekvő településen már a 18. század végén lóváltóállomást létesítettek, majd Mária Terézia uralkodása idején, 1752-ben vezették be a személyeket, csomagokat és pénzküldeményeket is szállító kocsipostát, 1862-ben pedig postamesteri hivatalt létesítettek.

Az egyik új nagyvázsonyi kiállítás középpontjában a 18-19. század egyik legjelentősebb postai szolgáltatása, a postakocsijáratok elindulása áll. Az istálló/kocsiszínben és az egyik teremben megidézik a postakocsin utazás hangulatát. Innen a kiállítás címe: "Postakürt szól a csenden át.". A kiállítás egyik ékessége a Helikon Kastélymúzeum Hintómúzeumának szakemberei által megújított delizsánsz, amely a mostani restaurálásnak köszönhetően nyerte vissza eredeti kinézetét. A látogatók régi térképen tanulmányozhatják az egykori postaútvonalakat.

A másik, Mozaikok a hírközlés történetéből című kiállításon távírókat, telefonokat tekinthetnek meg és próbálhatnak ki a látogatók. Láthatók itt klasszikus, tölcséres mikrofonnal és fanyeles hallgatóval készített fali készülékek, valamint az első asztali telefonok az 1900-as évek elejéről. A kiállított telefonközpontok közül a legrégebbi a 19. század végén készült, és még ma is működőképes.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!