Múzeumok éjszakája - Mexikói zenével kezdődnek a programok a Műcsarnokban

Kultúra, 2019.06.18

A nyugat-mexikói hagyományokat őrző Mariachi Sin Fronteras koncertjével kezdődnek a programok a Múzeumok éjszakáján a Műcsarnokban, ahol a szervezők filmvetítésekkel, kurátori tárlatvezetésekkel, művészetpedagógiai programokkal, műhelymunkával várják a látogatókat szombaton.

A mariachik a nyugat-mexikói hagyományokat őrző zenei együttesek, melyek tradicionálisan esküvők, szerenádok alkalmával játszanak. A Szlovákiából érkező Mariachi Sin Fronteras hagyományőrző együttes műsora 15 órakor kezdődik a Műcsarnokban - közölte a múzeum az MTI-vel.

Ezt követően építészeti filmvetítések tartanak a múzeum előadótermében, kapcsolódva az aktuális, TÉR///ERŐ Építészeti Nemzeti Szalon című kiállításhoz. Ugyanezen a kiállításon Családban marad címmel tartják meg Medgyaszay István leszármazottainak tárlatvezetését. Ezt követően 19 órától kurátori vezetéseken vehetnek részt az érdeklődők.

A múzeumban egész este művészetpedagógiai programokkal várják a közönséget, gyermekeket és felnőtteket egyaránt. A programok között a legkisebbeknek szólítja meg Góbi Rita Pici Bonbon című táncelőadása, amely az ajándékozást mutatja be játékos módon. Ezt követően Jazz&Latin címmel Micheller Myrtill és Révész Richárd ad koncertet.

A Hello Wood kreatív, közösségépítő workshopján a résztvevők kültéri padokat készítenek. A közösen létrehozott padokat a kiállításon leadott szavazatok alapján különböző helyszínekre helyezik majd ki.

Este nyolc órakor kezdődik Góbi Rita új szólóelőadása, amely az átmenetek és a metamorfózisok világába kalauzolja a látogatókat a múzeumban. A Múzeumok éjszakája programjait este 10 órakor a Zengő Ércek formáció koncertje zárja a Műcsarnokban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!