Múzeumok éjszakája - Színes programok Komárom-Esztergom megyében

Kultúra, 2019.06.18

Tatabányán a régi korok fehérneműdivatja elevenedik meg, Komáromban az 1848-as szabadságharc történetei, Esztergomban pedig irodalmi és történelmi programok várják a látogatókat szombaton a múzeumok éjszakáján.

A tatabányai városi múzeumban éjjeli tárlatvezetést tartanak az "és mégis, mi volt a szoknya alatt?" című kiállításon, mely a régi korok fehérneműdivatját mutatja be, egészen az erényövig visszatekintve.

Az intézmény munkatársai a Szent Iván-éjről, évezredek nőideáljairól, valamint a fűző történetéről és restaurálásáról tartanak előadásokat.

A komáromi Klapka György Múzeum dolgozói jeleneteket adnak elő a szabadságharc városi eseményeiről. Így hallhatunk Damjanich lábtöréséről, Görgei sebesüléséről, a bakonyi zsiványok tetteiről, Klapka és Haynau állítólagos találkozásáról.

Esztergom és Párkány már 14 éve közösen szervezik meg a múzeumok éjszakájának programjait. Délután öt órától a városnéző kisvonat szerelvényei 20-30 perces időközönként közlekednek és útjukba ejtik a két város múzeumait, kiállítóhelyeit.

A Széchenyi téren található Babits-szobortól este gyalog sétálnak fel a látogatók a Babits Mihály Emlékházba, ahol diákok tartanak tárlatvezetést és versekből álló műsort ad a Babits Mihály Kamaraszínház. Babitsné Török Sophie-ra emlékezve a pöttyös ruhában érkezők apró ajándékot kapnak.

A Bazilikában a kincstár felújítása miatt idén a panorámaterembe, a liturgikus térbe és a nagyközönség elől eddig elzárt helyiségekbe kalauzolják el az érdeklődőket.

A párkányi városi múzeumban Mátyás király koráig utazhatnak vissza az időben a látogatók, hogy megismerhessék az akkori várakat. A játszóházban a hagyományokkal ismerkedhetnek a gyerekek, ehhez a török kor muzsikája szolgál zenei aláfestésként.

A Főszékesegyházi Könyvtár termeiben a könyvnyomtatás kezdetéig visszanyúló tárgyakat láthatnak az érdeklődők. Megtekinthető Magyarország legnagyobb kódexe, a Bakócz-graduálé, a Majer-gyűjtemény, a Szalkai-kódex, valamint a Fugger-gyűjtemény és a hazánkban található legrégibb ősnyomtatványok.

A rendezvény alatt megvásárolható a Bakócz-graduálé hanganyagából készült CD, valamint a Szalkai-kódex nemrégiben megjelent hasonmás kiadása.

A Keresztény Múzeum éjszakai nyomozásra invitálja a látogatókat, ahol a múzeum képei elvezetnek egy szövevényes ügy megoldásához. A múzeumok éjszakáján bemutatják az állandó kiállítás új műtárgyait is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!