Négy bemutatót tart az új évadban a Közép-Európa Táncszínház

Kultúra, 2019.09.02

Négy bemutató, külföldről érkező mesterek, workshopok, egy darabfelújítás, fesztiválok és turnék színesítik a Közép-Európa Táncszínház (KET) 2019-2020-as évadát.

A társulat dupla bemutatóval készül az őszi CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválra. Mészáros Máté új produkciója mellett a szintén külföldöt járó Juhász Péter tér haza, hogy együtt dolgozzon a társulattal. A Ketten és a Sinni című koreográfiák olyan kérdésekre keresik a választ, hogy mi történik, ha egymás számára ismeretlen embereket zárnak be egy térbe, hogyan alakulnak ki kapcsolatok és a kialakult kapcsolatok miként hatnak a többi jelenlévőre - olvasható a társulat MTI-hez eljuttatott közleményében.

Feledi János a Budafoki Dohnányi Zenekar felkérésére készít produkciót Mendelssohn Walpurgisnachtjának zenéjére a KET és a Feledi Project művészei számára. A darab 2020. február 1-jén mutatkozik be a Müpában. A hónap másik premierjét a társulatból érkező Mádi László jegyzi, aki Térfalók című díjnyertes munkája után második alkalommal kap lehetőséget, hogy a Nemzeti Táncszínház színpadán lássa viszont társait.

Az évad folyamán két neves külföldi koreográfus érkezik a társulathoz, hogy workshopot tartson. A két kurzus nyitott lesz a hazai táncművészek számára. Október 1. és 5. között az Akram Khan Társulat táncművésze és társkoreográfusa, a szlovák származású Andrej Petrovics érkezik Budapestre, majd januárban a spanyol Gustavo Ramirez, aki ittléte alatt előkészíti az évad negyedik, tavaszi bemutatóját is.

A szlovák származású Anton Lachky tavaly készített koreográfiát a társulat számára. A Special Society című darabot szeptemberben és decemberben Mészáros Máté InSoundOut című monotáncával egy este láthatják az érdeklődők. A két előadás a nyári erdélyi turné után novemberben ismét látható lesz Erdélyben, ezúttal Sepsiszentgyörgyön a kétévente megrendezett, nemzetközi FLOW Fesztiválon, ahová egyenesen a krakkói Roller Coaster Fesztiválról érkezik a társulat.

Az Igaz történet alapján című komplex táncszínházi-nevelési előadás mellett egy régi, híres produkciót tűz műsorára a Nemzeti Táncszínház. A KET a Gergye Krisztián rendezte Shakespeare-mesék felújított változatával bővíti a fiatalokat megszólító palettáját.

A társulatnak otthont adó Bethlen Téri Színház SŐT7 fesztiváljának keretein belül mutatják be az Ifjú Koreográfusok Fóruma újabb két produkcióját. Az idei nyertesek, a Vajdaságból származó Cserepes Gyula (Cie Philippe Sarie) és a szlovák Eva Urbanova (Dance Conservatoire Prague) a tavalyihoz hasonló módon a Magyar Táncművészeti Egyetem modern tánc szakos diákjaival kibővült társulattal dolgozhat együtt.

A következő évadokban Varga Csaba és Rónai Attila táncművészekkel, valamint Jónás Zsuzsa (Ballet Jazz Art Paris) és Halász Gábor (Ballet National de Marseille) alkotókkal készül együttműködni a társulat. 2021-ben Anton Lachky tér vissza a Közép-Európa Táncszínházhoz egy egyfelvonásos estet készíteni, míg 2022 tavaszán az idén workshopot tartó Andrej Petrovicsot várja vissza a társulat.

A következő három évadot előkészítő Feledi János 2019. szeptember 1-jével saját kérésére távozott a Közép-Európa Táncszínház művészeti vezetői székéből. Távozásának nem szakmai okai vannak, a táncművész-koreográfus a jövőben alkotói feladataira és a Feledi Project munkáira kíván jobban koncentrálni, de tanácsadóként továbbra is segíti a KET munkáját - hangsúlyozzák a közleményben.

A társulat művészeti stábja nem változik, vezetője Szögi Csaba Harangozó-díjas, érdemes művész marad.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!