Négynapos könnyűzenei fesztivált rendeznek júniusban Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn

Kultúra, 2020.02.11

Négynapos könnyűzenei fesztivált rendeznek a nyáron Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn: a Sosto Open Air elnevezésű rendezvényen több mint ötven előadó lép fel június 24. és 27. között.

Nyíregyháza első ilyen jellegű fesztiváljának egy közel háromhektáros terület ad otthont, a koncerteket négy helyszínen rendezik meg - mondta Török László fesztiváligazgató az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón.

Hozzátette, hogy a katlannak nevezett területen lesz a nagyszínpad, a közeli épületeket fényfestéssel világítják meg, az erdős-ligetes rész pedig a fesztiválozók napközbeni pihenéséhez biztosít helyet.

A fesztiválon a hazai könnyűzenei színtér pop-, rock- és retro előadói lépnek fel Rúzsa Magditól és Pápai Jocitól az Ossianon át az Alvin és a Mókusokig - közölte Pásztor István programigazgató. Késő esténként az ország legismertebb dj-i szórakoztatják a közönséget, de hazai és külföldi meglepetés fellépővel is készülnek.

A szervezők ígérete szerint irányított hangrendszereket fognak alkalmazni annak érdekében, hogy a közelben lakók számára a lehető legkisebb legyen a zajterhelés.

A fesztiválra a belvárosból folyamatosan közlekedő buszjáratokat indítanak, a Sóstófürdő és Sóstóhegy lakosai számára pedig kedvezményes, "szomszéd" jegyeket biztosítanak. A bérletek már elérhetőek a fesztivál honlapján, napijegyeket pedig márciustól lehet majd vásárolni.

A részletes program a https://www.sostoopenair.hu oldalon érhető el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!