Négyszázezer euróval támogatja a Műanyag égboltot az Eurimages

Kultúra, 2020.07.06

Négyszázezer euró gyártási támogatást szavazott meg az Európa Tanács filmalapja (Eurimages) a Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta rendezésében, Műanyag égbolt címmel, magyar-szlovák koprodukcióban készülő animációnak. Az ambiciózus sci-fi 2021-ben lesz látható a mozikban - közölte az MTI-vel hétfőn a Nemzeti Filmintézet (NFI).

Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta első mozifilmje egy sci-fi animáció, mely egy olyan jövőben játszódik, ahol a Föld növény- és állatvilágának teljes pusztulása után a tudósok egy hihetetlenül tápláló, ám emberi húsból táplálkozó növényt kísérleteznek ki.

A magyar-szlovák koprodukció rekordszámú, 58 pályázat közül kapott támogatást másik 21 európai koprodukcióval együtt, és a szavazást éles vita előzte meg. A Műanyag égbolt hosszú idő után az első régiós koprodukció, amely elnyerte az Európa Tanács filmalapjának a támogatását, és minden bizonnyal további V4-es filmes együttműködések sorát nyitja meg - idézi a közlemény Bereczki Csabát, aki az NFI nemzetközi jogértékesítési és képviseleti igazgatójaként Magyarország képviselője az Eurimages-ban.

A Műanyag égbolt című filmterv az NFI Inkubátor Programjának nyerteseként kapott először támogatást 2016-ban, fejlesztését jelentős külföldi érdeklődés is övezte, és kiderült, hogy a film színvonalas megvalósítása túllépi a program kereteit. A koprodukcióban készülő alkotás a Szlovák Audiovizuális Alap gyártási támogatását is elnyerte, a Nemzeti Filmintézet pedig 216 millió forinttal támogatja a gyártást.

Az animációs film főszereplői Keresztes Tamás és Szamosi Zsófia, akik a többi színésszel együtt nem csupán hangjukat adják a filmhez, hanem egy speciális animációs technika használatával maguk is megjelennek majd a mozivásznon. A rotoszkóp technika segítségével a leforgatott jelenetek alapján az animátorok kockáról kockára rajzolják át a film szereplőit, így a színészek legapróbb rezzenése is a vászonra kerül.

A 2021-es mozibemutatóra tervezett Műanyag égbolt producere Fülöp József és Sipos Orsolya (SALTO Film), társproducere Petrányi Viktória (Proton Cinema), koproducere Juraj Krasnohorsky (Artichoke).

A film animációs munkálatai tavasszal kezdődtek, éppen a karantén ideje alatt, ezért a magyar és a szlovák stáb is távmunkában dolgozott. A jelenleg 60 főt foglalkoztató koprodukció az elkövetkező időszakban további munkatársakkal bővül - áll az NFI közleményében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!