Negyvenkilenc kisfilmet válogattak be a 27. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválra

Kultúra, 2019.10.02

Negyvenkilenc kisfilmet válogattak be a marosvásárhelyi 27. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál versenyprogramjába, a seregszemle november 6. és 10. között lesz a helyi Kultúrpalotában - közölték szerdán a szervezők.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az előzsűri a tavalyinál félszázzal több alkotást, 1100 rövidfilmet tekintett meg, ezek 74 országból érkeztek, emellett további 14 országból koprodukcióban készült filmeket neveztek.

A beküldött munkák közül 701 kisjátékfilm, 147 animáció, 146 dokumentumfilm, 106 kísérleti film. A legtöbb rövidfilm (144) Spanyolországból érkezett, Iránból 134, Oroszországból pedig 121 alkotást neveztek versenybe.

A román kisfilmek száma jelentősen visszaesett az elmúlt évekhez képest, Romániából mindössze 23 munka érkezett a szeptember végi határidőig, míg Magyarországról 45, vagyis megközelítőleg ugyanannyi, mint tavaly.

Az előzsűri ezúttal 49 rövidfilmet válogatott be a hozzávetőlegesen tízórás versenyprogramba, ezek közül 25 kisjátékfilm, 21 animáció, 2 dokumentumfilm, 1 kísérleti film.

A versenyprogramba francia és magyar filmből került be a legtöbb - hét-hét, valamint egy francia-magyar koprodukció -, emellett hat spanyol és négy romániai alkotást is megnézhet majd a fesztivál közönsége.

Az előzsűri tagja volt Durst György producer, Hartyándi Jenő független filmes, a Mediawave Film és Zenei Együttlét igazgatója és művészeti vezetője, Radu Vasile Igazság romániai vizuális művész, filmrendező, Németh Előd újságíró, filmkritikus, valamint Schneider Tibor filmrendező, a Román Televízió operatőre.

A beválogatott filmek listája hamarosan megtekinthető lesz a fesztivál weboldalán, a www.alternativeiff.ro-n - közölték a szervezők.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!