Németország visszaad egy nácik által elhurcolt festményt Olaszországnak

Kultúra, 2019.06.30

Németország visszaadja a firenzei Uffizi képtárnak az a festményt, amelyet a nácik hurcoltak el 1943-bank - írta a BBC hírportálja.

A becslések szerint euromilliókat érő alkotás egy német család birtokában van.

Januárban az Uffizi igazgatója, Eike Schmidt azt mondta, erkölcsi kötelessége elősegíteni, hogy a kép visszakerüljön a múzeumba.

Jan van Huysum holland mester (1682-1749) Virágváza című csendéletét először Firenzében állították ki 1824-ben. A németek akkor vitték el, amikor a második világháború idején visszavonultak.

Az alkotás 1991-ben, a német újraegyesítés után bukkant fel ismét, de a visszaszerzési kísérletek eddig kudarcba fulladtak.

A média szerint a meg nem nevezett család kétmillió eurót kért a képért, a német hatóságok pedig a 30 évnél régebbi bűntény elévülése miatt nem avatkoztak be.

A német kormány Schmidt felszólítása után kereste meg annak a náci katonának a leszármazottait, aki a festményt elvitte.

A hatóság szerint a képet nem szervezett keretek között kobozták el, hanem a katona egyszerűen ellopta. Az ügyvédek szerint ezért a katona nem tekinthető a tulajdonosának, így joga sem volt bárkinek örökül hagyni - írta a Die Zeit német lap.

A család ügyvédei szerint azonban a katona egyszerűen megvásárolta a festményt egy piacon, hogy vihessen haza valami ajándékot a feleségének, akinek lebombázták az otthonát.

A német kormány és a család közötti egyesség részletei nem ismeretesek.

Az Uffizi szerint a festményt II. Lipót toszkánai nagyherceg vásárolta meg először a 19. század elején. Más holland mesterek műveivel együtt több mint egy évszázadon át volt kiállítva, amíg 1940-ben, Olaszország háborúba lépésekor ki nem menekítették a városból egy közeli faluba.

A szövetségesek partra szállása után a visszavonuló németek más festményekkel együtt ezt is magukkal vitték.

A galériában a festményről készült fekete-fehér fotó látható, rajta olaszul, angolul és németül a felirat: ellopták!.

Az Uffizi német igazgatója arra szólította fel a német kormányt, hogy a nácik által elhurcolt alkotásokra ne alkalmazzák az elévülést, hanem adják vissza "törvényes tulajdonosaiknak".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!