NMHH: Tavaly is 100 milliárd fölött volt a filmipari összköltés

Kultúra, 2018.09.13

A magyarországi filmes összköltés 2017-ben 108,2 milliárd forint volt, az idei első félévben pedig elérte a 44 milliárd forintot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartása szerint - közölte csütörtökön az MTI-vel az NMHH.

Mint írják, 2018 első negyedévében a Valami Amerika 3-ra váltottak legtöbben jegyet, az art mozikban pedig az első félévben a Testről és lélekről című filmre.

A közleményben kiemelik, hogy a 2016-os év után tavaly is meghaladta a 100 milliárd forintot Magyarország filmipari költése. Az NMHH Nemzeti Filmirodájának nyilvántartása alapján 2017-ben a filmes összköltés 108,2 milliárd forint volt, és idén júliusig is elérte a 44 milliárd forintot, amely jelentősen meghaladja a 2014-es 56,4 milliárd és a 2013-as 54,2 milliárd forintos összeget.

Tavaly Magyarországon összesen 285, az idén eddig 144 film gyártását regisztrálták, amelybe beletartoznak a külföldi filmek, a koprodukciók és a magyar alkotások is.

Jelentős összeget, 20,8 milliárd forintot költöttek el a The Alienist című amerikai sorozat alkotói, amelynek főbb szerepeiben Daniel Brühl, Luke Evans és Dakota Fanning látható. Magyarországon forgatták Jennifer Lawrence főszereplésével a Vörös veréb című thrillert, amelyre 11,3 milliárd forintot költöttek, a nemrég bemutatott A kém, aki dobott engem című film - Mila Kunis-szal és Kate McKinnonnal - pedig 9 milliárdos büdzsével valósult meg.

A forgalmazók jelentése szerint a magyar filmszínházaknak tavaly 15,1 millió látogatója volt, amely mintegy félmillióval haladja meg a 2016-os, 14,6 milliós nézőszámot. A mozik jegyárbevételei is nőttek: a bruttó összeg tavaly 20,9 milliárd forint volt, míg 2016-ban 19,8 milliárd forintot tett ki. Az átlag jegyár 2017-re minimálisan, 1375,5 forintra emelkedett a 2016-os 1357 forinthoz képest.

Tavaly is júliusban és decemberben volt a legnagyobb forgalom a mozipénztáraknál, ami megfelel a korábbi évek tendenciájának. A nyári hónapban 1,49 millió, az év utolsó hónapjában pedig 1,88 millió látogatót jegyeztek, ami szintén emelkedést jelent a 2016. decemberi 1,63 milliós nézőszámhoz képest.

Idén az első negyedévben 3,8 millióan, majdnem 300 ezerrel többen mentek moziba, mint a tavalyi év elején, az idei második negyedévben - a tavalyi év hasonló időszakának 3,41 milliós nézőszáma után - 3,48 millió volt ez a szám.

Az idei év első félévének összesített adatai alapján a Bosszúállók: Végtelen háborúra váltottak a legtöbben jegyet a magyarországi mozikban, mintegy 566 ezren voltak kíváncsiak a filmre, amelyet a Deadpool 2 (374 ezer néző) és a Valami Amerika 3 (370 ezer néző) követett a sorban.

Ha külön-külön megnézzük az első és a második negyedévet, akkor a magyar alkotás az első negyedévet uralta 349 ezer nézővel, amikor A szabadság ötven árnyalatára 261 ezren, a Fekete Párducra pedig 256 ezren váltottak jegyet. A második negyedévet a Bosszúállók nyerte 566 ezer nézővel, ezüstérmes lett a Deadpool 2 (374 ezer néző), amelyet a Jurassic World: Bukott birodalom követett 339 ezer mozilátogatóval.

A magyar filmek népszerűségét már a 2017-es negyedik negyedév statisztikája is tükrözte, akkor A Viszkis című film volt a harmadik helyezett a mozikban 270 ezer nézővel.

Az art mozikban az idei első félévben egy másik magyar alkotásra, a Testről és lélekről című filmre váltottak legtöbben, 25 ezren jegyet, a magyar alkotást A legsötétebb óra (24 ezer néző) és a Három óriásplakát Ebbing határában (22 ezer néző) követte.

A második negyedév győztese, a Bosszúállók - Végtelen háború (14 ezer néző) a teljes félévben a hetedik helyet érte el a művészmozikban.

Az art mozikban egyébként a magyar filmek már tavaly is folyamatosan dobogós helyezéseket értek el minden negyedévben. A második negyedévben például a négy legnézettebb film magyar alkotás volt: a Kincsem (32 ezer néző), az 1945 (20 ezer néző), a Testről és lélekről (19 ezer néző) és a Brazilok (9,5 ezer néző), a negyedik negyedévben pedig két kivétellel az első hat helyezett volt magyar film, a lista élén az Aurora Borealis című alkotással, amelyre 30 ezren váltottak jegyet.

A részletes listák és statisztikák megtalálhatók az NMHH honlapján a Mozgóképszakmai statisztikák között.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!