Nyolc és félmillió forint értékű hangszert kapott a bicskei Prelúdium a Kodály-program keretében

Kultúra, 2018.11.08

A Kodály-program keretében nyolc és félmillió forint értékű hangszert adott át az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a Bicskei Prelúdium Alapfokú Művészeti Iskolának csütörtökön a Fejér megyei településen.

Fekete Péter az iskola tanárainak és növendékeinek koncertjén úgy fogalmazott: "az, aki egy tárgyból, egy hangszerből hangot tud előcsalni, kulcsot kap más ember lelkéhez".

Kiemelte a kormány mintegy hárommilliárd forint értékben juttat hangszert a zeneiskolákba a Kodály-programon keresztül.

Török Szabolcs, a fenntartó Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója közölte: idén hangszervásárlásra több mint 45 millió forintot, hangszer-karbantartásra mintegy 3,8 millió forintot fordíthatott a tankerület. Ebből 160 hangszert szereztek be, amelyekből Bicskére 41 jutott 8,5 millió forint értékben.

Pálffy Károly, Bicske polgármestere felidézte: 1980-ban jött létre az önálló bicskei zeneiskola és ma már képzőművészeti és néptánc szakkörök is várják a tanulókat, valamint elindult a színjátszás oktatása is. Tanáraik további hét településen is oktatnak, az intézménynek mintegy négyszáz diákja van - tette hozzá az iskola térségi szerepéről szólva.

Tessely Zoltán, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a zene ereje abban is megnyilvánul, hogy képes összehozni az embereket, "képes arra, hogy szavak nélkül megértsük egymást és összehangolódjunk". Kitért arra, hogy Bicskén fontosnak tartják a hagyományok ápolását, a városban épülő Lajtha Ház Kulturális Központot a magyar népzene és néptánc egyik hazai fellegárává szeretnék emelni.

A kormány a fiatalok zenei nevelésének támogatása céljából Kodály Zoltán születésének 135., halálának 50. évfordulója alkalmából hirdette meg a Kodály-programot, amelyhez kapcsolódóan Magyarország 2018-as központi költségvetéséből hárommilliárd forintot biztosítottak hangszercserére, valamint a Hangszercsere programmal összefüggő köznevelési művészetoktatási feladatok támogatására.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!