Online előadásokat tart januárban is a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

Kultúra, 2021.01.11

Mivel a kezdeményezés decemberben sikert aratott, januárban is online előadásokat tart a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház - közölte a teátrum az MTI-vel hétfőn.

Mint a sajtóközleményben írják, folytatódik a Kedvenc színészeink sorozat: kedden Koltai Róberttel beszélget Susán Ferenc, a színház rendezője, majd a következő két keddi napon Erdélyi Gáborral és Rácz Jánossal ismerkedhet meg a közönség.

Újdonság lesz a Nemzet színészei Salgótarjánban című sorozat, amelyben vasárnaponként a Bodrogi Gyulával, Molnár Piroskával és Haumann Péterrel készült beszélgetést tekinthetik meg januárban a nézők.

Ismét kedveskedik a színház a gyerekeknek: 23-án délelőtt a Lúdas Matyi című mesejátékot nézhetik meg a legkisebbek.

A péntek és a szombat továbbra is a színházi előadások estéje lesz. Bemutatják mások mellett a Black Comedy című bohózatot, a Kakuk Marci című kétfelvonásos "bohóságot" és A kör négyszögesítése című vígjátékot is. Január 23-án a korábbi évek újévi koncertjeiből összeállított műsort láthatnak az érdeklődők.

Az előadások díjmentesen elérhetőek a Zenthe Ferenc Színház YouTube-csatornáján, a linkek megtalálhatóak a színház Facebook- és Instagram-felületén, valamint a www.zentheszinhaz.hu weboldalon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!