Oscar-díj - Irán a gyermekmunka problémáját is érintő drámát indít a díjért

Kultúra, 2020.11.09

Irán a Khorsid című filmet, Madzsid Madzsidi társadalmi egyenlőtlenséggel, gyermekmunkával, valamint az iráni iskolarendszer gyengeségeivel is foglalkozó drámáját nevezi a legjobb nemzetközi film Oscar-kategóriájába.

A közel-keleti ország hatodszorra indít Madzsidi-filmet a díjért, a filmipari bizottság vasárnap jelentette be döntését - írja a Variety című filmes portál.

Az angolul Sun Children címen futó produkció világpremierjének a szeptemberi 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál adott otthont. A film főszereplője, Ruhollah Zamani a legjobb fiatal színésznek járó elismerést, míg Madzsidi a Lanterna Magica-díjat nyerte le az olaszországi filmmustrán.

A történet néhány gyerekről szól, akik keményen dolgoznak a túlélésért és hogy támogassák a családjaikat. Kisebb munkákat vállalnak és piti bűncselekményeket követnek el a gyors pénzszerzés érdekében. Egyikük megbízást kap egy eldugott kincs felkutatására, ám ahhoz, hogy hozzáférjenek a kincshez vezető alagúthoz, a gyerekeknek muszáj beiratkozniuk egy helyi iskolába.

A filmet nagyrészt Iránban forgatták amatőr gyerekszínészekkel.

Irán rendszeresen nevez filmalkotásokat a legjobb nemzetközi film Oscar-kategóriájába. Aszhar Farhadi két filmje, a Nader és Simin - Egy elválás története, valamint Az ügyfél el is hozta az Oscar-szobrot.
Madzsidi 1998-as drámája, A mennyország gyermekei az Oscar-jelölésig jutott.

Az amerikai filmakadémia 2021. március 15-én jelenti be az Oscar-jelölteket. A pandémia miatt a díjátadó gálát április 25-re halasztották.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!