Őszre halasztja programjai többségét a Gyulai Várszínház

Kultúra, 2020.03.30

Őszre halasztja programjai többségét a Gyulai Várszínház - mondta Elek Tibor igazgató hétfőn, aki bízik abban, hogy a nyári évad nem marad el, csak kitolódik.

Közölte, hogy a Magyar Művészeti Akadémiával közösen Gyulán nyitották volna meg március 26-án a legendás rendező életművét és munkásságát középpontba állító Harag György-emlékévet, az ahhoz kapcsolódó emlékkiállítást, konferenciát és a tíz középiskolás csoport által életre hívott színjátszó fesztivált. A jelenlegi elképzelések szerint ezt október 1. és 4. között tartják meg.

Acsai Roland Farkasok című darabjának április 23-ra tervezett ősbemutatóját július 21-én szeretnék pótolni - mondta.

Elek Tibor közölte, hogy a nyári összművészeti fesztivál programja - benne a Márai Sándor-napokkal, a Shakespeare Fesztivállal, a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivállal, a Vár Jazz Fesztivállal, az Erdélyi Héttel, történelmi drámákkal, vígjátékokkal, musicalekkel - a veszélyhelyzet kihirdetése előtt 95 százalékban készen volt.

Hogy mit sikerül megvalósítani belőle, az nagyban függ a veszélyhelyzet végének időpontjától, a bemutatók koprodukciós partnereinek és a vendégelőadások színházainak korábban nem tervezett nyári programjaitól. "Nagy valószínűséggel kitolódik az évad és augusztus második felében is lesznek előadások a Gyulai Várszínházban" - fogalmazott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!