Öt bemutatója lesz az új évadban a győri Vaskakas Bábszínháznak

Kultúra, 2019.09.02

Öt új bemutatója, számos vendégelőadása és egy rendhagyó beszélgetéssorozata lesz a győri Vaskakas Bábszínháznak a 2019/2020-as évadban - tájékoztatta a színház hétfőn az MTI-t.

A közlemény szerint az első premier október 5-én lesz, a februárban elhunyt Kossuth-díjas Tandori Dezső Medvék minden mennyiségben című kötete alapján készülő előadás a három év alatti gyermekeknek szól. A darabot Markó Róbert rendezi.

Október 6-án az ugyancsak Kossuth-díjas Csukás István mesefüzére alapján készülő Pom Pom meséit láthatja a közönség, amelyet Kocsis Rozi, a győri bábszínház igazgatója rendez.

Lackfi János József Attila-díjas költő, író Paradicsomleves betűtésztával című kötetéből készülő zenés revüt először december 1-jén adják elő. A gyermekek kedvenc ételeit bemutató, nagytermi produkció zeneszerzője Rab Viki, rendező-koreográfusa pedig Fejes Kitty lesz.

A nagyteremben mutatják be a Vuk című zenés előadást. Fekete István regényét Gimesi Dóra fogja színpadra írni, a produkció látványtervezője Boráros Szilárd, zeneszerzője Borlai Gergő, koreográfusa Ladányi Andrea, rendezője Markó Róbert lesz.

Az évadot a H. című produkció zárja 2020 májusában, Ladányi Andrea rendezésében.

A színház társulata az idei évadban fellép egyebek mellett a tatabányai Jászai Mari Színházban és a budapesti József Attila Színházban, ahol előadják a tavalyi évad egyik zenés darabját, az Ózt, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban pedig a Makrancos Kata juniort. A budapesti Kolibri Fesztiválon A kismalac meg a farkasok című darabot, Kijevben pedig a La Fontaine mesék című előadást fogják játszani.

A Vaskakas és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében havonta egy orlais előadást mutatnak be Győrben, az első Znamenák István rendezésében a Vadméz lesz, amelyet szeptember 21-én játszanak.

Szintén szeptemberben fogadja a Vaskakas a KV Társulat Terike és Irén című művét Markó Róbert rendezésében.

A Vaskakasban rendhagyó beszélgetéssorozat indul szeptemberben Presszó címmel, amelyet Szemere Katalin újságíró és Góg Angéla food designer indított. A havonta egy alkalommal tartott beszélgetéseken neves, Győrhöz valamilyen módon kötődő vendégek is rész vesznek, mások mellett Boldizsár Ildikó pszichológus, meseterapeuta és Várszegi Asztrik bencés szerzetes, emeritus pannonhalmi főapát.

A győri társulat az idei évadát is a Győrkőcfesztivállal fogja zárni, amelyet 13. alkalommal rendeznek meg július első hétvégéjén a megyeszékhely belvárosában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!