Öt koncertet ad a Pannon Filharmonikusok zenekar a Müpában

Kultúra, 2019.10.01

A pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) öt koncertre invitálja közönségét a Müpába ebben az évadban, az első alkalommal október 18-án állnak színpadra a muzsikusok - közölte az együttes az MTI-vel.

A PFZ csaknem két évtizede ad rendszeresen koncerteket a Müpában, a Pannon-bérletet évről éve mintegy ezren váltják meg.

Az évad bérletnyitó koncertjén, október 18-án a Németországban élő japán Maju Kisima hegedűművész közreműködésével Édouard Lalo Spanyol szimfóniáját hallgathatja meg a közönség. Az előadás egyben a virtuóz művész magyarországi debütálása is. A koncerten Gilbert Varga, az együttes egyik vezető karmestere vezényel. Az első koncert szólistája, Maju Kisima napjaink egyik legvirtuózabb japán hegedűművésze, aki 13 évesen megnyerte a Nemzetközi Henryk Wieniawski Hegedűversenyt - áll a közleményben. A dokumentum idézi a muzsikust, aki Édouard Lalo Spanyol szimfóniájáról elmondta: "Gyerekkoromban egyébként már játszottam ezt a művet, és nagyon örülök, hogy felnőttként ismét dolgozhatok rajta, hiszen egy bonyolult, de gyönyörű darabról van szó, ami színpompás, drámai, a tűzhöz hasonlatos, amit néha meg is kell tudni fékezni". A Lalo-mű előtt Joseph Haydn E-dúr szimfóniája nyitja az estet, mely a zeneszerző korai darabja, 1763-ból származik. A fiatal Haydn ekkor még csak másodmesterként dolgozott az Esterházy család zenekaránál. A kamarajellegű darab a vonós hangszereken kívül mindössze öt fúvóst foglalkoztat, azokat sem önálló szólammal. A koncert zárásaként Szkrjabin Az extázis költeménye hangzik el, amely - mint PFZ fogalmaz - "nem is szimfónia, hanem minden érzéket magával ragadó költeményként szólal meg". A mű célja a kozmosz, az érzékiség, a katarzisélmény elérése, a zenemű végére a közönség a szó szoros értelemben módosult tudatállapotba, extázisba kerül - írták. A Pannon Filharmonikusok Müpában futó sorozatára október 18-ig jegyek mellett bérletek is kaphatók. Bővebb információ a pfz.hu és a jegymester.hu oldalakon olvasható.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!