Öt új nagyszínpadi bemutató lesz a Veszprémi Petőfi Színház következő évadában

Kultúra, 2019.05.10

Öt nagyszínpadi bemutatóval várja a közönséget a Veszprémi Petőfi Színház a 2019/20-as évadban - jelentette be a színház igazgatója pénteken Veszprémben.

Oberfrank Pál kiemelte: az utolsó évad kezdődik ősszel a színházépület a Modern városok program részeként történő rekonstrukciója előtt, a szezon teljes műsorát még a jelenlegi helyen játssza a társulat, csak 2020 nyarának elején költöznek ki az épületből.

Az évadot egy zenés darabbal, Huszka Jenő és Szilágyi László Mária főhadnagy című operettjével nyitják tisztelegve az 1848/49-es forradalom évfordulója előtt. A darabot az a Seregi Zoltán - a békéscsabai színház igazgatója - rendezi majd, akinek édesapja, Seregi László állította színpadra a darabot az Operettszínházban.

A következő bemutató Gyurkovics Tibor Nagyvizit című vígjátéka lesz Rátóti Zoltán rendezésében, melyben Koncz Gábor és Esztergályos Cecília játszik majd, de visszatér Veszprémbe ifj. Jászai László is.

Az évet Patrick Sheane Duncan Csendszimfónia című zenés élettörténetével zárja a színház Somogyi Szilárd rendezésében. A zeneszerző és nagyothalló gyermekének történetét bemutató filmadaptációban veszprémi fiatal zenészek is szerepet kapnak majd.

A 2020-as év első bemutatója, Móricz Zsigmond Pillangó című szerelmi idillje, Börcsök Enikő első nagyszínpadi rendezése lesz. A sajtótájékoztatón Börcsök Enikő a darabról kiemelte: egy olyan szerelemről szól, amely szembeszáll a társadalmi konvenciókkal.

Az évad utolsó nagyszínpadi produkciója, Ivan Menchell Sírpiknik című komédiája, egy sírós-nevetős darab lesz, melyet Szilágyi Tibor állít színpadra.

A gyermekelőadások közt Hedry Mária Spenót Panna című mesejátéka Gaál Attila Csaba első rendezése lesz Veszprémben, emellett a gyerekeket Pille Tamás Hetedhét varázslat című mesejátéka és a Bonbon Matiné zenei beavató bérlet is várja. Két új ifjúsági előadás is készül: előbb Janikovszky Éva Égigérő fű című vígjátékát - az Oberfrank Pál rendezte darabban Poldi bácsit Kőrösi Csaba játssza majd -, majd pedig a szintén veszprémi Kabóca Bábszínházzal koprodukcióban bábokkal és élő szereplőkkel William Shakespeare Rómeó és Júliájának Markó Róbert által színpadra alkalmazott változatát mutatják be.

A Latinovits-Bujtor Játékszínben is öt új bérletes előadás lesz. William Goldman Tortúra című, Stephen King regénye alapján készült pszichotrillerét Tasnádi Csaba rendezi, Carly Wijs a beszláni túszdrámát feldolgozó, Mi és ők című drámáját pedig Fehér Balázs Benő rendezésében láthatja a közönség. Rob Becker Caveman - az ősember című stand up comedy-jét Szántó Erika rendezésében Kálloy Molnár Péter adja elő, Murray Schisgal Szerelem, óh! című vígjátéka Hargitai Iván rendezésében a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal együttműködve készül, illetve Alessandro Baricco Novecento című drámáját is színpadra állítják az évad végén. Bérleten kívül a játékszínben Szűcs Nelli önálló estjén Fedák Sárit idézi meg, Oberfrank Pál pedig a trianoni békediktátum százéves évfordulójára készít előadást.

Műsoron marad a korábbi darabok közül a Holt költők társasága, az Esőember, a karácsonyi időszakban a Diótörő és Egérkirály, valamint az Isten pénze, de a Tartuffe, a Nyitott ablak, valamint a Jövőre veled, ugyanitt első és második részét is láthatja a közönség még az új évadban.

Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes kiemelte: jövőre is megtartják a Rátonyi Róbert Operettfesztivált és az Érzékenyítő Fesztivált, valamint havi rendszerességgel szalonbeszélgetéseket rendeznek színházi háttérdolgozókkal.

Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője Veszprém legnagyobb kulturális attrakciójának nevezte a Petőfi Színházat. Kiemelte: a színháznak több mint húszezer bérletes nézője van és az évadban több mint százezren látták előadásaikat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!