Pályakezdő szerzők jelentkezését várják a Véneki Alkotótáborba

Kultúra, 2019.06.08

Pályakezdő írók, költők, kritikusok és műfordítók jelentkezését várják a véneki alkotótáborba, amelyet június 27. és 30. között rendez meg tizenegyedik alkalommal a Hermaion Irodalmi Társaság és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ).

Az alkotótábor résztvevői kis létszámú munkacsoportokban tanulhatnak egymástól és tapasztalt pályatársaiktól, valamint közös irodalmi programokon szélesíthetik látókörüket. A próza munkacsoportot Vida Gábor, a lírát Zsille Gábor, a kritikát Vass Norbert vezeti. Idén egy magyar-angol-török nyelvű műfordító műhely is alakul a táborban - olvasható a szervezők közleményében.

Nem csupán a műfordító műhely jelent újdonságot, hanem a település is nagyobb szerepet kap a Véneki Alkotótábor idei programjában. A Duna menti falut mutatja be a megújuló véneki helytörténeti kiállítás, amelyet Perger Gyula muzeológus és néprajzkutató tárlatvezetésével tekintenek meg a táborozók. A tábor szakmai programja hagyományosan egy központi téma köré szerveződik, amely idén a folyó lesz.

A négynapos rendezvény idén is felolvasással zárul, amelyen minden résztvevő bemutathatja a táborban született alkotásait. Ebben az évben nem csupán egymáshoz, hanem a falu közösségéhez is szólhatnak, ugyanis a felolvasás ezúttal kilép a tábor kereteiből, és bárki ellátogathat rá - írja a közlemény, amely szerint a táborra jelentkezés határideje június 10., hétfő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!