Pénteken helyezik végső nyugalomra Ungvári Tamást

Kultúra, 2019.07.04

Július 5-én, pénteken 11 órakor helyezik végső nyugalomra Ungvári Tamás Széchenyi- és József Attila díjas írót, műfordítót, kritikust, irodalomtörténészt, egyetemi tanárt a Kozma utcai izraelita temetőben - tudatta a Scolar Kiadó csütörtökön az MTI-vel.

Ungvári Tamás életének 89. életévében, június 29-én hunyt el. Az írót Budapest Főváros Önkormányzata saját halottjának tekinti.

Ungvári Tamás Budapesten született 1930. szeptember 25-én. 1952-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) angol-magyar szakán, ezután a Csillag című lap rovatvezetője lett. Később dolgozott a Magyar Nemzetnél, a Budapester Rundschau szerkesztőjeként és a Petőfi Színház dramaturgjaként.

1970-től a Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa, 1975-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, 1980-81-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense, 1982-től egyetemi tanára volt. 1989-ig a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagja, és két cikluson át a nemzetközi P.E.N. Club magyar tagozatának főtitkára.

Több külföldi egyetem vendégprofesszora volt, tanított Nagy-Britanniában és az Egyesült Államok több egyetemén is. Az irodalomtudomány kandidátusa (1968), a Magyar Tudományos Akadémia doktora (1989), a Rabbiszeminárium - Zsidó Egyetem doktori iskolájának professor emeritusa volt.

Irodalomtudósként műfajelmélettel és -történettel, valamint a modernség megnyilvánulási formáival foglalkozott a 20. századi próza- és drámairodalomban.

Fordítóként elsősorban angol és amerikai drámákat ültetett át magyarra, jelentősebb műfordításai közé tartozik Arthur Miller Az ügynök halála, Bertolt Brecht Galilei élete című művének és Graham Greene négy regényének adaptálása magyar nyelvre.

Ungvári Tamás írta a Beatles Biblia és A rock mesterei című könyvet. Lezáratlan nyomozás címmel egy önéletrajzi ihletésű művet is publikált. 2010-ben jelent meg A "zsidókérdés" magyarországi története című könyve. A Nyomtalanul - A gyilkosok köztünk vannak című munkája unokatestvére, Elbert János irodalomtörténész felderítetlen halála után kutat. Legújabb műve az idei könyvhétre jelent meg A gólem és a prágai rabbi címmel.

Ungvári Tamást 1985-ben József Attila-díjjal, 1995-ben a Magyar Köztársaság középkeresztjével, 2007-ben Aranytollal, 2010-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki, Budapest díszpolgára lett, és megkapta a Magyarországi Zsidókért Díjat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elismerését is. 2015-ben megkapta a Radnóti Miklós antirasszista díjat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!