Petőfi Sándor költeményeinek új lengyel fordításait mutatták be Varsóban

Kultúra, 2019.06.27

Petőfi Sándor költeményeiből összeállított, Lant és kard című lengyel válogatást mutattak be csütörtökön Varsóban, egy új lengyelországi magyar könyvsorozat első köteteként.

A varsói magyar nagykövetségen megtartott rendezvényen részt vett Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes, kulturális és örökségvédelmi miniszter, aki, utalva az utóbbi években megvalósított több nagyszabású lengyel-magyar kulturális projektre úgy látta: ezek tanúskodnak a lengyel-magyar közelségről, a kulturális és társadalmi kapcsolatok intenzitásáról.

Az igényes kiadású, több mint hatvan magyar romantika kori festmény reprodukciójával ellátott Petőfi-válogatást a Nemzeti Kulturális Alap és a lengyel kulturális tárca támogatásával adták ki a krakkói Bialy Kruk kiadónál. A kötet összeállítója és fordítója Jerzy Snopek budapesti lengyel nagykövet, irodalomtörténész-professzor, aki a Petőfi pályáját bemutató előszót, valamint a költő lengyelországi fogadtatásáról szóló zárótanulmányt is írta a könyvhez.

Előszavában Jerzy Snopek kiemelte: Petőfi a kortársai, valamint a mai ember számára is "egy eleven jelkép és egy mítosz egyaránt". "Meghökkentő, hogy annyi költő, a kevésbé jelentősektől kezdve a jelesekig, Petőfit a lant és a kard jelképével összefüggő eszmék tökéletes megtestesítőjeként méltatta" - írja a műfordító.

A bemutatón Kovács István történész, író, diplomata Petőfi és a szabadságharcos magyar seregek lengyel vezére, Józef Bem kapcsolatáról tartott előadást.

A rendezvényen elhangzott: a Petőfi-kötettel a Magyar Sorozat nevű ciklus indul a Bialy Kruk kiadónál, a ciklus célja "a két testvérnemzet történelmének, kultúrájának és hagyományának ismertetése".

A Magyar Sorozat keretében 2020 végéig még öt könyv kiadását tervezik, köztük szerepel egy Petőfi-életrajz Jerzy Snopek tollából, továbbá egy-egy válogatás Pilinszky János prózáiból és Kányádi Sándor költeményeiből. A sorozat része a lengyelországi Waclaw Felczak Intézet támogatásával kiadandó, Kovács István által megírt, a lengyel-magyar kapcsolatok több mint ezer éves történetét feldolgozó terjedelmes, hiánypótló monográfia is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!