Rendhagyó olvasásórákkal is várja a gyerekeket a Könyvfőváros programsorozat

Kultúra, 2023.02.07

Rendhagyó olvasásórákkal is várja idén a kisiskolás korosztály tagjait a Könyvfőváros 2023 programsorozat a Móra Kiadó és Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szervezésében.

Februárban veszi kezdetét a Móra kiadó Már tudok olvasni című sorozatához kapcsolódó, több állomásos író-olvasó találkozó, amelynek keretében a sorozat frissen megjelent köteteit, és azok szerzőit ismerhetik meg a fővárosi iskolák tanulói - közölte a kiadó az MTI-vel.

Februárban négy, márciusban és októberben három-három fővárosi iskolát látogatnak meg majd a kortárs szerzők. A rendhagyó olvasásórák keretében nemcsak az adott alkotó Már tudok olvasni sorozatban megjelent könyvét ismerhetik meg a gyerekek, hanem az írás kulisszatitkait, az olvasástanulás történetét is.

Az írók, köztük Kertész Edina, Kiss Judit Ágnes, Majoros Nóra, Nógrádi Gábor, Stiglincz Milán, Várfalvy Emőke és Vig Balázs meglepetéssel is készülnek a gyerekeknek.

Februárban a Palotás Gábor Általános Iskola, a kispesti Kós Károly Általános Iskola, a Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium és a zuglói Németh Imre Általános Iskola tanulóihoz érkeznek majd a szerzők. A márciusi programokra még jelentkezhetnek az érdeklődő iskolák elsős és másodikos osztályainak tanítói, valamint az iskolás gyerekek szülei a Móra Kiadó Facebook-oldalán.

A rendezvény a Budapest 150 - Könyvfőváros 2023 eseménysorozat részeként valósul meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!