Rényi Katalin 21 gramm című kiállításához kapcsolódó irodalmi estet rendeznek Szentendrén

Kultúra, 2018.11.22

Rényi Katalin festő, grafikus 21 gramm című összegző kiállításához kapcsolódó felolvasó estet rendeznek szombaton Szentendrén, a MűvészetMalomban - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Rényi Katalin tárlata októberben nyílt meg a MűvészetMalomban, ahol a hagyományos táblaképek mellett különleges objekteket és óriási méretű képtekercseket mutatnak be 21 gramm címmel. A kiállítás középpontjában az emberi lélek áll.

A tárlathoz kapcsolódó irodalmi esten az alkotóval Juhász Anna beszélget majd.

A beszélgetés közben Hegedűs D. Géza és Börcsök Enikő színművész tolmácsolásában hallhat verseket a közönség Rényi Katalin Szellemidézés című kötetéből. A műsorban közreműködik Horváth Kornél Kossuth-díjas magyar ütőhangszeres is - ismertette a programot Juhász Anna irodalmár, aki a műsorban úgy vélekedett, Rényi Katalin kiállított munkái, képei, szóképei, festményei, tárgyai szívig hatolnak, művészete őszinte, semmi nem marad rejtve munkáiban.

Elmondta azt is, hogy az eseményhez kapcsolódóan Budapestről buszt indítanak szombaton az érdeklődők számára.

A Muladi Brigitta kurátor által összeállított kiállítás 2019. február 17-ig látható a MűvészetMalomban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!