Sára Sándorra emlékezik péntek este az M5 kulturális csatorna

Kultúra, 2019.10.10

Sára Sándorra, az egykori Duna Televízió alapító elnökére, filmrendezőre, operatőrre emlékezik péntek este az M5 kulturális csatorna - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki híradójában.

Siklósi Beatrix, az M5 kulturális csatorna igazgatója a elmondta, hogy a pénteken 21 órakor kezdődő Ez itt a kérdés című műsorban pályatársak, színészek, rendezők, operatőrök emlékeznek Sára Sándorra. Utána a klasszikussá vált Szindbád című filmet vetíti az M5 csatorna.

Siklósi Beatrix hozzátette, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban terveznek egy sorozatot, amelyben Sára Sándor munkásságát elevenítik fel.

Sára Sándort pénteken búcsúztatják a Szent István-bazilikában Budapesten. A Nemzet Művésze címmel is kitüntetett operatőrtől, filmrendezőtől egy szál fehér virággal bárki búcsút vehet a bazilikában, ahol 15 órától tartanak gyászmisét az emlékére.

Sára Sándort, az egykori Duna Televízió alapító elnökét saját halottjának tekinti az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Művészeti Akadémia, az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Zrt.

A híradóban Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatója arról beszélt: Csoóri Sándor és Sára Sándor álmodták meg a Duna Televíziót, amelyet a külhonban még ma a nemzet televíziójának neveznek. Azt a Duna Televíziót, amely 1992-ben azért jött létre, hogy a 20. században szétszakított magyarságot összekösse magyar szóval, a magyar kultúra erejével. Ez Sára Sándor öröksége és nekünk ezt az örökséget kell továbbvinnünk - tette hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!