Seregszemlével, kiállításokkal és tudományos előadásokkal is emlékeznek a magyar ősökre Bugacon

Kultúra, 2021.07.28

A Kárpát-medencei magyar hagyományőrzők legnagyobb lovas és gyalogos felvonulásával, régészeti és antropológiai kiállításokkal, tudományos előadásokkal és koncertekkel is várják az érdeklődőket augusztus 13. és 15. között Bugacon az Ősök napján - közölték a szervezők az MTI-vel.

A hatodik alkalommal megrendezett hagyományőrző rendezvény a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket. Az Ősök napja mára olyan összekötő kapoccsá vált, amely az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja - írják.

A programsorozaton ezúttal is megtartják - több száz lovas és gyalogos hadi hagyományőrző részvételével - a seregszemlét és láthatók lesznek a világ legjobb lovasíjászainak bemutatói. Felelevenítik a hagyományos nomád erőpróbákat is, de lesznek lovas versenyek és vetélkedők, valamint íjászmegmérettetés is.

A világ legnagyobb természetes anyagokból készült jurtájában kapnak helyet a magyar a hun és avar örökséget bemutató régészeti és antropológiai kiállítások, a színpadon pedig népzenei és magyar táltos-zenei programok váltják majd egymást.

Emellett kézműves vásár, agár, solymász és ősi mesterség bemutatók, gyermekprogramok, illetve tudományos ismeretterjesztő előadások színesítik majd a kínálatot. A kétévente megrendezett ünnep részletes programja a www.kurultaj.hu, az www.osoknapja.hu, valamint www.facebook.com/kurultaj oldalakon lesz olvasható.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!