Silviu Purcarete rendezésében mutatja be a Meggyeskertet a Nemzeti Színház

Kultúra, 2019.02.27

Silviu Purcarete rendezésében mutatja be a Meggyeskert című darabot a Nemzeti Színház szombaton. Az eseményhez három kísérőrendezvény is kapcsolódik: a rendező fotóiból nyílik kiállítás, páholyavatót tartanak és George Banu kritikus a Csehov-darab híres bemutatóiról tart előadást.

Silviu Purcarete Meggyeskert-rendezése a Nemzeti Színházban különleges esemény, hiszen a világhírű rendező pályafutása során ritkán rendezett Csehov-darabot - olvasható a teátrum szerdai közleményében.

Mint a produkció ismertetőjében áll, Csehov utolsó darabja, látomásos végrendelete a Meggyeskert. A 20. század hajnalán, 1903-ban írta meg a "válság paraboláját" arról, ahogy egy új világ felváltja a régit, a régi értékek és az emberek "haszontalanokká" válnak.

A román rendezőnek legutóbb 2017-ben Faust-adaptációját láthatta a Madách Nemzetközi Színház Találkozó közönsége. A Csehov-művet az eredeti, Meggyeskert - Visnyovij szad - címmel tűzi műsorára a Nemzeti Színház.

A színház első és második emeleti előcsarnokában Silviu Purcarete utazásai során készített fotográfiáiból rendeznek kiállítást Purcarete világa címmel. A tárlat 2015-ben a bukaresti Nemzeti Színház előcsarnokában szervezték meg először. "A fotókon a világlátott rendező szubjektív utazásra hív, ellesett pillanatokat, egy-egy gesztusba sűrített történeteket, robbanó energiákat és múlt-jelen együtt vibrálását osztja meg velünk" - olvasható az ismertetőben. A tárlat szombattól május 5-ig látható.

A Nemzeti Színház folytatja páholynévadóinak sorát: a Meggyeskert bemutatója előtt Mezei Mária páholyát avatják fel. 2014-ben Bessenyei Ferenc és Sinkovits Imre, 2015-ben Mészáros Ági és Lukács Margit "kapott páholyt". A Meggyeskert bemutatója előtt Mezei Máriáról, a Tartuffe bemutatója előtt pedig Jávor Pálról neveznek el páholyt. A névadás a nézők szavazatai alapján történt.

George Banu nemzetközileg elismert, román származású Párizsban élő színikritikus és esszéíró a Meggyeskert híres bemutatóiról A kert és az eltűnés poétikája címmel tart előadást vasárnap 16 órakor a Budapesti Román Kulturális Intézet székházában. A rendezvényen jelen lesznek a Nemzeti Színházbeli Meggyeskert alkotói, Silviu Purcarete rendező mellett Vasile Sirli zeneszerző és Dragos Buhagiar díszlet- és jelmeztervező. A programra a belépés ingyenes.

A Meggyeskertet a Nemzeti Színház Morcsányi Géza fordításában Udvaros Dorottya, Szász Júlia, Ács Eszter, Blaskó Péter, Kristán Attila, Bordás Roland, Szarvas József, Szűcs Nelli, Rácz József, Katona Kinga, Farkas Dénes, Trill Zsolt, Kecskés Alexisz és Tar Dániel szereplésével mutatja be.

Az események szervezésében a Nemzeti Színház partnerei a romániai színházi szövetség, az UNITER és a Budapesti Román Kulturális Intézet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!