Stúdiószínházi Táncfesztivál lesz Egerben

Kultúra, 2021.09.08

A fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő házigazda GGTánc Eger jubileumi albumának bemutatója nyitja a tizedik országos Stúdiószínházi Táncfesztivált Egerben - jelentette be a szeptember 22. és 26. között sorra kerülő esemény szerdai sajtótájékoztatóján a program főszervezője, az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozatának vezetője.

Topolánszky Tamás elmondta: a rendhagyó kezdés alkalmával a jubiláló tánctársulat Bolero-filmjét is megtekinthetik az érdeklődők, majd az Ahogy tetszik című produkciójuk nagyszínpadi bemutatójára várják a vendégeket. A további négy nap programját ismertetve közölte: a magyar táncélet legjobbjait és rangos külföldi fellépők sorát láthatja a közönség a Gárdonyi Géza Színház stúdió-, illetve nagyszínpadán.

Így szeptember 23-án az utóbbi játszóhelyen a Nagyvárad Táncegyüttes adja elő János vitéz című darabját, míg a stúdió a Harangozó-díjasok estjének ad otthont. Itt színre kerül a Feledi Project Idők folyamán, ifjabb Zsuráfszky Zoltán és Tókos Attila Idéző, valamint Zachár Lóránd és a PR Evolution Dance Company Donna Barocco című előadása. Másnap a nagyszínpadon a Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana, míg a stúdiószínpadon az Inversedance - Fodor Zoltán Társulat Te meg a Világ című produkciója lesz látható. Szeptember 25-én a Bozsik Yvette Tánctársulat adja elő Nyaralás című koreográfiáját a nagyszínpadon.

A zárónap délelőttje a legfiatalabb korosztályhoz szól, hiszen a stúdiószínpadon Kulcsár Noémi Tellabor Állatok farsangja című előadása szórakoztatja az óvodás és kisiskolás közönséget. Este pedig a nagyszínpadon a Szlovák Nemzeti Balett Bolero és a grazi operaház balettegyüttesének Halál és a lányka című koreográfiája búcsúztatja majd az idei Egri Stúdiószínházi Táncfesztivált.

Topolánszky Tamás a tájékoztatón hangsúlyozta: a hosszú előkészítő munka és a segítők, támogatók mellett is komoly sikernek tekinti, hogy az elmúlt tíz esztendő mindegyikén, így a koronavírus-járvány ellenére tavaly és idén is "teljes értékű" fesztivált tudnak rendezni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!